Legyen-e külön szobája a babának?Ha igen, mikortól? Sokat vitatott téma ez, és ebben is- csakúgy, mint számos gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésben- nincs egyértelműen "helyes" válasz. A legfontosabb dolog az, hogy a szülő el tudjon köteleződni döntése mellett, mert csak ekkor tudja a gyerek felé hitelesen közvetíteni az általa választott viselkedésmódot. Az elköteleződésnek azért van jelentősége, mert már az egészen kicsi gyerekek megérzik a bizonytalanságot. Megérzik azt is ,hogy ha egyfajta divathóbortnak engedve, saját meggyőződésünk ellenére cselekszünk. Felmerül a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán biztosnak lenni bármiben is, egy ilyen ingoványos területen mint a gyereknevelés? A nevelés bizonyos fokig kísérletezés, a kulcsszavak pedig a rugalmasság és odafigyelés. Adjunk időt arra, hogy kitapasztaljuk mi a legjobban megfelelő csemeténk és az egész család számára!viszonylag rövid időn belül ki fog derülni, el tudunk-e köteleződni valamelyik lehetőség mellett!
Manapság igen elterjedt az a nézet, hogy az önállóságra, függetlenségre való szoktatásnak már egészen korán el kell kezdődnie, és ebben a külön szoba biztosítása az első lépcsőfok. Ismerek családokat, ahol a külön szoba egészen az alvászavarig terjedő problémákat okozott. Más családok viszont pozitív tapasztalatokról számoltak be.
Én most mégis az együttalvás mellett érvelnék, mert ennek előnyeit kifejezettebbnek érzem.
Az első és legfontosabb dolog, amit a kiscsecsemőnek a világon meg kell tanulnia (tapasztalnia, éreznie) az a bizalom. Bizalom az édesanya iránt, a fontos személyek iránt, a világ iránt.Ez az érzés (az ún. ősbizalom) akkor alakul ki, hogy ha a csecsemő újra és újra átéli, hogy jelzései nem hiábavalóak, hogy érdemes erőfeszítéseket tenni, mert a világ válaszol. Ebből a pozitív tapasztalatsorozatból nőnek ki később a saját magába vetett hit magjai. (Az önbizalom, a hatékonyság érzése--> érdemes kiállni magamért; képes vagyok változásokat előidézni).
Az első hónapokban az egy szobában alvás megkönnyíti, hogy a baba jelzéseire választ adjunk: egy-egy nyöszörgésre azonnali simogatással, duruzsolással, vagy a baba megszoptatásával reagáljunk. Ezt persze külön szoba esetén is meg lehet oldani, de ez egyrészt fárasztóbb;másrészt pedig előfordulhat, hogy egy-egy jelzést már csak akkor hallunk meg, amikor az már intenzívebbé válik. Ilyenkor a visszaaltatás is nehezebb lehet. A méhen belüli élet kétségtelenül más, de valamit megőrízhetünk a biztonság érzéséből, és ennek eszköze az éjszakai készenlét is.
Az előbbiekben az első hónapokat említettem, mint kritikus időszakot a bizalom kialakulása szempontjából. Az egy szobában alvás viszont, -a gyermek és a szülő igényeit figyelembe véve- egészen az iskolás kor kezdetéig ideális lehet. Például - többek között- a 8 hónapos kor körül jelentkező, de a személyiségfejlődést újabb és újabb hullámokban végigkísérő szeparációs szorongásra (a szülőktől való elszakadás félelme) gyógyír lehet a szülő közvetlen jelenléte. A legjobb megoldás, hogy ha a szobában külön fekhelyet biztosítunk a gyermeknek, megengedve azt, hogy esetenként a szülői ágyba bújjon.
Előfordul az, hogy a család élete úgy alakul, hogy az igények is megváltoznak és a gyermek korábban/későbben kap külön szobát. Semmi gond. Az átszoktatás viszonylag nehéz időszaka türelemmel és számos praktikával megkönnyíthető. Ezekről a módszerekről másik bejegyzésben írok majd.
Hát akkor álljon itt egy ellenvélemény az együttalvásról. illetve nem is ellen-vélemény ez, mint inkább tapasztalat a saját kislányommal kapcsolatosan.
VálaszTörlésUgyanezen az állásponton voltunk, mint amit írsz, és így is volt a lakás, háló kialakítva. Illetve én mint ősanya vágytam is erre, és kicsit a mai napig bánom, hogy nem mertem mesit odavenni magunk közé, csak ha mindketten fent voltunk.
Summa summarum, az én gyerekem nem igényelte, hogy állandóan ott legyek/ünk, így kb. 4 hónapos volt, mikor átrendezkedtünk, és mi átágyaztuk magunkat a szomszéd szobába próbaként. A 2 szoba közti ajtó nyitva volt, így minden rezdülését hallottam, és 2 mperc alatt ott is lehettem nála, ha kellett. Onnantól kezdve Mesi átaludta az éjjeleket, kivéve mikor megfázott, vagy fogzás volt...így megerősített minket abban, hogy Ő ezt így szeretné, hiába, hogy mi meg rá akartunk telepedni:-DDD
Az igazság az, hogy a mai napig még csukott ajtónál is felkelek, ha csak megmoccan. Ez meg kell mondjam, hogy most már igen terhessé kezd válni...szóval érdekes módon, én nem szerettem volna külön aludni, de Ő igényelte ezt, és ez így is van most is. Ha ideveszem magunk közé, azt hiszi játék van, és elkezd dorbézolni, viszont az ölemben, és utána az ágyikójában azonnal bealél, és alszik tovább.
Én nagyon remélem, hogy nem tettem ezzel rosszat, és az ősbizalma kialakult azért, hisz ha kellett, én azonnal ott voltam neki...
Köszönöm szépen, hogy leírtad! Tényleg a legeslegfontosabb a gyerek igényeinek figyelembevétele!Írtam is, hogy ismerek olyan családokat, ahol jól működik a külön szoba:-D! Rátok is gondoltam ám! Mesinek naná, hogy kialakult az ősbizalma, csak rá kell nézni:)))
VálaszTörlésSzia Ilcsi!
VálaszTörlésMi is Benivel a különalvók táborát erősítjük.
Beni se igényelte, nekünk meg Apával ilyenkor kezdődik a magánélet,szórakozás, tehát ezt az időszakot tudjuk kihasználni, hogy leengedjünk.
Próbáltunk vele aludni, de se ő se mi nem tudtunk jót aludni.
De napközben együtt alszunk, és élvezzük egymás közelségét. Sokkal hosszabban(van hogy 2-3órát is) tud aludni velem, mint egyedül (csak 20percet) ilyenkor.
Ez gondolom azért van mert 20perces periódusokban alszanak a babák és mikor megébred kicsit és látja hogy nem vagyok mellette rögtön kipattan a szeme.
Szóval akik nem alszanak este együtt, azoknak feltétlen ajánlom a napközbeni együtt alvást-összebújást!! :-)