Bázis, benzinkút fészek

Ezek a szavaknak első pillantásra nincsen sok közük egymáshoz, de abban viszont hasonlítanak, hogy mindegyik a család szinonímája is lehet.  A család egyfajta bázisként is funkcionál:   ha a gyermek tudja, hogy van egy biztos pont, ahová mindig visszatérhet akkor bátrabban neki mer indulni a világ felfedezésének, kihívásokat vállal és el is hiszi magáról, hogy sikerrel járhat. 
A család: egy különleges benzinkút, ami feltankolja a családtagokat szeretettel. Ahhoz, hogy jól "működjünk", jól érezzük magunkat a bőrünkben tele tank szükséges,vagyis annak érzése, hogy "elfogadnak olyannak amilyen  vagyok".
A család : fészek. Meleget, biztonságot, teljeskörű védelmet nyújt. Az első időkben különösen erős a védelmező funkciója, de ahogy nőnek a " fiókák" ez a maximális, elszigetelt védőjelleg átalakul, és inkább a család bázis mivoltja erősödik. 

Ezek a családi funkciók változó intenzitással de jelen vannak a családi mindennapokban. Hogyan? Egy simogatásban, egy érdeklődő telefonban, egy bögre forró kakaóban...Meglepő módon ott vannak a mindennapi veszekedésekben, konfliktusokban is....Ahol érzelmi közelség van, ott biztosan konfliktus is akad,,,sőt éppen ez a természetes! A veszekedéseknek van egy olyan üzenete is, ami a háttérben - féltudatosan még a lázadó kamasz fejében is- szüntelenül pörög: "én itt fontos vagyok, a másikat foglalkoztatja, hogy mit teszek". 

Csiga

" Még mindig nincsen kész!" "Nem igaz, hogy már megint rá kell várni!" " Kitaláljátok, hogy ki az utolsó? Talált, süllyedt, hát persze, hogy ő! Már megint! "Neked, hogyhogy nem Csiga a jeled?" "Kávét kellene adni neki!"...Haha, megint de jót nevettünk. Poénosak vagyunk.
Poén?
Inkább bélyeg.
Rohanás, siess!Igyekezz, szedd a lábad!
Rohanó hétköznapok, sietős reggelek. Azt a részét hagyjuk is a dolgoknak, hogy lehetne-e másképp, máshogy. (Nem könnyen, de lehetne.)
Most inkább arról beszélnék, hogy fontos tudatosítani, hogy nem minden kisgyerek tudja felvenni a ritmust. Otthon sem sokszor, és a bölcsiben, óvodában, iskolában pedig végképp nem.
Én mindig, hogyha egy kisgyerek szájából hallom- csendes beletörődéssel, mintegy tényként elfogadva-, hogy "lassú vagyok, én vagyok a leglassabb a csoportban": mindig megrendülök. Hiszen a cél az lenne, hogyaz elfogadás bázisán változni tudjon a kisgyerek, hogy el tudja érni saját fejlődési maximumát, ami egyetlen és egyedi, ami számára a tökéletes és a világ számára is az kellene, hogy legyen.
A kávés "poén", és a csendes, szomorú beletörődés NEM elfogadás. Az elfogadásban szeretet van a másik ember felé. Az elfogadás észreveszi a jót: az elmélyülés képességét, az alaposságot, a részletek észrevételét, a megfontoltságot a "lassúságban". Nem csak észreveszi, hanem szóvá is teszi, értékeli: így növelve a gyermek önbizalmát. Ennek a szeretetteli elfogadásnak a révén tudja elfogadni, szeretni saját magában ezt az összetett jellemvonást a kisgyermek. És működésbe tud lépni a fejlődés egyik legnagyobb paradoxona: ha elfogadnak úgy ahogy vagyok, akkor képes vagyok változni is.

Nem véletlenül használtam az előbb a "jellemvonás" kifejezést: hiszen az a sajátos "pszichomotoros tempó" (pl. az, hogy lassabb vagy gyorsabb a reagálási módunk): már születésünkkor nyilvánvalóvá válik. Legtöbbször (és itt most nem az időhúzós, hisztis játszmákra gondolok) a gyermek egy veleszületett jellemzője miatt lassabb, erről nem tehet, de ebben (is) fejlődni tud. Nem határok nélkül persze, hanem saját határain belül. És ennél több nem is kell!

És a végén minden összeáll...

"És a végén minden összeáll egy képpé..." hallhattuk a  Kispál és a Borz egyik dalában (habár kicsit más vonatkozásban mint a gyermeknevelés témája ;-)).
De valóban a gyermeknevelés élményét sokszor kísérik "aha-élmények" és öröm, amikor megtaláljuk a megfelelő utat egy adott élethelyzet, konfliktus megoldásához, a gyermekünk lelkéhez: mint amikor sok-sok kirakós darabka végül megtalálja a helyet az összképben.

Emellett ha arra gondolunk, hogy nézetek, elméletek, vélemények kavalkádja van a köztudatban, és sokszor egymással ellentétes információözönnel halmozzák el az embert a különböző szakértők (képzett szakemberek és önmagukat szakértőknek vallók egyaránt), könnyen elveszetté válhatunk : hiszen mindennek megfelelni nem lehet (és nem is kell). Mintha az összes kirakós a feje tetejére állna. De mégis végül kirajzolódhat egy alap minta, melyet rugalmasan alkalmazhatunk, hogy az adott gyermekhez, az adott helyzethez, saját személyiségünkhöz, aktuális hangulatunkhoz illeszkedjék.

A képzésem során magam is átéltem bizonyos elveszettséget : a bőség zavarát, ha a különféle irányzatokat, elméleti megközelítéseket nézzük. Itt is érvényes (legalábbis az én utam ez), hogy ebből a sokszínűségből össze lehet gyúrni amolyan eklektikus módon a saját, egyedi módszerünket, megközelítésünket, melynek különböző elemeit az aktuális problémához tudjuk igazítani.

A gyermeknevelés fő vezérfonala véleményem szerint a feltétel nélküli elfogadás biztosítása kell, hogy legyen: ezzel teremtjük meg az érzelmi biztonságot ami az egészséges önértékelés alapja.

A feltétel nélküli elfogadásról sok gyermeknevelési könyvben olvashatunk. Ezekben többek között azt a kérdést boncolgatják, hogy hogyan vehetjük rá a gyereket, hogy szót fogadjon; hogyan állítsunk le egy nekünk nem tetsző cselekvést? Többször olvashatjuk, hogy a nem-tetsző cselekvést kell elutasítani nem pedig a gyermeket.

" Azonnal gyere le a kanapéról, miért vagy ilyen szófogadatlan, rossz gyerek??!"

" Nem ugrálunk a kanapén, mert elszakad a rugó!"

Ugye érezzük a különbséget? De vajon a gyerekek érzik-e? A neves pszichológus Thomas Gordon szerint a gyermek ugyanazt az el-nem-fogadást éli meg mindkét esetben. Ugyanis nem fog nyelvtani elemzést végezni, hogy " milyen jó nekem, hogy bár az ugrálásomat elutasítják, de engem elfogadnak", hanem úgy fogja megélni, hogy az ugrálást és őt magát is elutasítják, hiszen ő az, aki ugrál. Az elvont "ugrálás, mint cselekvés" számára nem értelmezhető.
Most akkor mikor és hogyan közvetítsünk a nevelés során elfogadást?

A gyereknevelés másik sarkalatos pontja a kongruencia (hitelesség). Azt fejezzük- e ki szavainkkal amit érzéseinkkel, szándékunkkal, mimikánkkal, hangszínünkkel , hangulatunkkal is közvetítünk? Az egymással ellentmondó információk ugyanis megzavarják a gyereket, arról nem is beszélve, hogy eltanulja ( mint mindent, amit lát)az érzések és szándékok leplezését. Ne zavarjuk tehát össze a gyereket az "őszintétlenséggel"!

Ugyanakkor ha belegondolunk abba, hogy hányszor szólunk rá a gyerekekre, hogy viselkedjen/ fogja vissza magát, ne engedje szabadon az indulatait...nos, akkor rájövünk arra, hogy az lenne igazságos hogy ha sokszor magunkat is visszafognánk! Vagy az önuralmat csak a gyerekektől várjuk el? És ha elvárjuk, akkor az nem megy a hitelesség rovására?

Mégis, ahogyan az idő telik és megannyi (jól-rosszul megoldott) szituációnak leszünk részesei: rájövünk arra, hogy mégsem(mindig) esélytelen ez a nevelés dolog, vannak olyan helyzetek, amiket meg tudunk oldani (juhéj!), és olyan elméletek, amiket sikerrel tudunk alkalmazni, amiket magunkénak érzünk. A kép számomra például akkor állt össze, amikor rájöttem arra, hogy egy egyszer bevált megközelítés, nem feltétlenül válik be minden egyes gyereknél sőt ugyanannál a gyereknél sem mindig hatásos. De az a tudat, hogy az adott ismeret ott van az "eszköztárunkban" és bármikor előhúzható, saját tapasztalataink segítségével finomítható: magabiztosságot ad, és segít továbblendülni a hullámvölgyeken.

A teljesség igénye nélkül a következő könyveket ajánlom csemetézgetésre :

Gordon, Thomas : P.E.T- A szülői eredményesség tanulása

Fraser-Mazlish, : Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Jane Nelsen :Pozitív fegyelmezés

Bettelheim: Az elég jó szülő

Útravalóul két fontos dolog:

- tudjunk megbocsájtani magunknak, amikor nem úgy reagálunk, ahogy azt terveztük, hagyjuk abba a  "tökéletes szülő" ideájának kergetését, tökéletesen elég, hogy ha elég jó szülők tudunk lenni:-)

-mindenek felett pedig szeressük és fogadjuk el a gyermeket: ennek az elfogadásnak a tükrében tud változni, fejlődni és bízni önmagában és a világban.

Következetesség vs kongruencia

Lépten nyomon azt olvashatjuk, hogy a gyereknevelés terén fontos a következetesség, és valószínűleg lépten nyomon azt tapasztaljuk, hogy kudarcot vallunk ebben .  Még önmagunkhoz képest sem vagyunk következetesek, és ott a plusz elvárás is, miszerint a felelős szülőpár egymáshoz is igazodik a nevelési elvekben.
Nem a legalapabb elvekről van szó, mint például ne üsd meg a másikat, ne beszélj csúnyán stb...ebben egyetértenek a gyermeket körülvevő felnőttek és ezekről a dolgokról mi magunk is stabil véleménnyel rendelkezünk.  De van szàmtalan más dolog, amiben nem tudjuk véghezvinni a következetesség "küldetését".
Fáradtan, idegesen, feszülten, szomorúan máshol van a tűréshatárunk mint jó hangulatban, jókedvűen. Ami egyik esetben zavar a gyermekünk viselkedésében azt  a másik esetben esetleg észre sem vesszük.
Valami fontos dologra koncentrálva, vagy álmunkból felverve hajnalok hajnalán például zavarhat minket kislányunk dalolása, amit máskor büszkén hallgatunk sőt esetenként mi kérjük meg a dalos bemutatóra. Ugyanaz a viselkedés helyzettől függően hol elfogadott, hol nem.

Mitöbb ami, az egyik félnek elfogadható, vagy még-éppen- belefér- viselkedés az nem feltétlenül elfogadható a szülőpáros másik tagjának.  Ha megbeszélik, hogy mégis egyformán reagálnak akkor az egyik reakció nem lesz őszinte, és a  gyermek ezt érzi. A ténylegesen kommunikált és a mimikában, gesztusokban, hangszínben megjelenő tartalom különbségét a gyermekek észreveszik. Az " ahogy mondjuk"  számukra nagyobb jelentőségű mint az " amit mondunk". Az eltérés pedig feszültséget kelt bennük...játszmák kiindulópontja is lehet.

Ami ehelyett igazán számít az az, hogy hitelesen tudjuk közvetíteni, hogy az, amit mondunk meggyőzödésünkből fakad és érzéseinkkel összhangban van! Ettől nem fognak megzavarodni, mert már az egészen kicsi gyerekeknek is kihegyezett az érzelmi antennájuk: reagálnak a felnőtt hangulatára, illetve valójában arra reagálnak! És akkor amúgy is hiába hangoztatjuk az ellenkezőjét.
A hitelesség nemcsak a hétköznapi életben fontos, a mindennapi nevelési helyzetek láncolatában, a gyakorlatban. Hanem magában a felnőtthöz való viszonyulásban és a személyiségformálásban is. Így fogja ugyanis megtanulni a gyermek,  hogy apa és anya azt mondja amit érez, lehet bennük bízni, számítani rájuk és talán akkor érdemes felvállalni a saját érzéseimet is!

A bejegyzés alapgondolatát dr. Thomas Gordon egyik írása ihlette. ( PET: Szülői Eredményesség tréning)

Vakáció

Sokak örömére végre itt van a várva várt pihenés! Lezajlottak az utolsó vizsgák is, mind a kisebbeknek, mind a nagyobbaknak. A megérdemelt pihenés időszaka ez. Az év végére nem csak az iskolások, hanem az egészen kicsik is kifáradnak. Elsőre lehet,hogy  furcsának tűnik az a gondolat, hogy az óvodások is elfáradnak az év végére; hiszen egész nap csak játszanak. Ne feledjük azonban, hogy még az egész napos játék során is folyamatosan alkalmazkodni kell másokhoz ami nagyon leterheli a kicsiket (is).

Iskolások
A felső tagozattól v akár korábban is) - amennyiben erre lehetőségünk nyílik- küldjük táborba a gyermeket. Ez kitűnő lehetőség az énhatékonyság, az önállóság megtapasztalására, emellett kitűnő szórakozási lehetőség. Első alkalommal rövid időtartamú táborba küldjük a gyermeket, hogy megszokja a szülőktől való távollétet. Az elválást megkönnyíti, hogy ha nem egyedül, hanem ismerőssel, baráttal együtt táborozik. Szerencsés, hogy ha előzményként (vagy hogy ha nem a táborozást választjuk ,akkor alternatívaként) lehetőséget teremtünk arra ,hogy gyermekünk barátainál aludjon, a kertben felállított sátorban táborosat játsszon stb...Ezek mint az önbizalom erősítésének lehetőségei.


Pótvizsga
Előfordul azonban, hogy a vakációnak nem tud teljes szívvel örülni a diák: pótvizsgáznia kell és ez beárnyékolja az egész nyarat.
Felmerül a kérdés, hogy mennyit és hogyan tanuljon?
A bukás kudarcélmény, annak az érzése, hogy nem vagyok elég jó.
Ezt az érzést nem könnyű elviselni. Szülőként a legfontosabb feladat az érzelmi támogatás: készen állni a beszélgetésre, (hogy ha ő is akarja,) és megérteni az érzéseit. A mellett, hogy negatív érzéseit megértjük, hangsúlyozni kell azt, hogy ez egy ideiglenes állapot, ami az életének egy bizonyos szeletkéjére igaz ebben a bizonyos periódusban.: ne engedjük, hogy megragadjon a negatív érzésekben. A jövőre kell irányítani a figyelmét, át lehet beszélni (ha igény van rá), hogy mit és hogyan lehetne másképp?
A nyarat elsődlegesen a feltöltődésre kell használni ebben az esetben is. (Ill. ebben az esetben főleg!) Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gyermek sikerélményekhez jusson bármilyen területen. Például lehetőséget adni egy új ételféleség elkészítésére, egy ritka virág gondozását rábízni stb....
Hiába különbözik ez a tanulástól, mégis van egy fontos hasonlóság ezekben a helyzetekben: a személy aki végzi ezeket a tevékenységeket az ugyanaz!!És a jól megérdemelt dicséret a személyiség egészét árasztja el!
Ezzel lehet megalapozni a vizsgára való konkrét tanulás hatékonyságát és sikerét.

A tényleges felkészülést elegendő augusztus hónap elején elkezdeni, akkor is, hogy ha esetleg több tárgyból szükséges a tanulás. Hatékonyabb a felkészülés (főleg a nagy melegben) a reggeli, valamint a késő délutáni esti órákban. Szerencsés ha (két vagy több) részletben tanul a gyermek, a reggel tanultakat este átismétli. Ha úgy érezzük, hogy szükség van rá, (és megtehetjük)akkor  fogadhatunk mellé felkészítő tanárt. Ha tehetjük, kerüljük el azt, hogy mi szülők korrepetáljuk a gyereket. Ez mindenképpen feszültségforrás.

A fentebb leírtak alkalmazhatók akkor is, hogy ha nem kell pótvizsgára készülni, de olyan év végi jegy született, amivel elégedetetlen a gyermek és szüksége van egyfajta biztonságérzetre a tekintetben, hogy jövőre jobban fog teljesíteni.





Az ovisok
Minden óvoda bezár 2-3 hétre a nyáron, de a zárás alatt is csökkentett létszámmal, összevont csoportokkal működnek. A szülők részéről sokszor nagy szervezést igényel a nyári gyermekfelügyelet megoldása. A nagyszülők segítsége felbecsülhetetlen, de nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség.
Sok szülő aggódik, a nyári megváltozott óvodai körülmények miatt. Ha a gyermek a megszokott óvodai környezetben és az általa -legalább  látásból ismert- pedagógusokkal van, valamint saját csoportjába járó gyerekkel is találkozik akkor megszokja a változást. Lehet, hogy kell egy kis idő az alkalmazkodáshoz, de az, hogy a helyzetben vannak ismerős elemek (helyszín, személyek, játékok, tárgyak) megkönnyíti az alkalmazkodást. Általában valamivel nehezebb a helyzet akkor,  amikor a saját ovi zárva tartásakor másik óvodába kell járni a gyermeknek. Ebben a helyzetben is van azonban ismerős elem: a saját óvodából ismert gyerek(ek).
A szülő azzal segít a legtöbbet, hogy ha határozottságával "üzeni", hogy ez egy "muszáj" helyzet. Ha a gyermek éri a bizonytalanságot, akkor minden által ismert eszközzel tiltakozni fog. Tudni kell, hogy a gyerekek sok mindent elfogadnak, hogy ha érzik azt, hogy a szülő sem kedvtelésből, hanem muszájból cselekszik és elhatározása végleges.


A nagyszülőknél
Szinte nincs olyan nagyszülő, aki ne kényeztetné el unokáit. "Én csak szeretem őt, a nevelés a szülők dolga!"
Ez ellen nincs mit tenni, és nem is kell. Ha a nagyszülőkre bízzuk gyermekünket, fogadjuk el, hogy bizony ez is benne lesz "a pakliban".Érdemes azonban főbb kérdésekben előre egyeztetni.Az nem szerencsés, hogy ha a számunkra különösen fontos helyzetekről szögesen eltérően vélekedünk. Itt is érvényes azonban az, hogy ha a szülő szelíden, de megingathatatlanul továbbra is az eddigi szabályokat alkalmazza, akkor a gyermek elfogadja és megérti, hogy ez mamáéknál így van, de otthon másképpen. Az egyeztetésnek akkor van különösen nagy szerepe, ha egy háztartásban él a család a nagyszülőkkel. Az ellentétes elvárások könnyen össze zavarhatják a kisgyermeket, ugyanakkor lehetőséget nyújtanak a felnőttel kijátszására és összeugrasztásukra is.




Egyéb megoldások
Ha a gyermekfelügyeletet mi szülők nem tudjuk megoldani áthidaló megoldásként a barátok, ismerősök, szomszédok is szóba jöhetnek. Itt a legfontosabb elem, hogy gyermekünk mennyire ismeri őket, mennyire szeret velük lenni. A gyermekfelügyelet átvállalása nagy segítség a családnak, és nagy felelősség annak aki elvállalja.Az a legszerencsésebb, hogy ha az adott családnál szintén vannak gyermekek. Ennek előnye a gyermek szempontjából egyértelmű; a szülő szempontjából pedig azért előnyös, mert így a viszonzás lehetősége is könnyebb.

Napjainkban egyre többször találkozunk a "barter" kifejezéssel és tapasztaljuk, hogy sokan barter alapon intézik mindennapi dolgaikat. Mit is jelent ez? Cserén alapuló kereskedelmet. A fodrásznak a hajnyírásért levágom a füvet. Megfőzöm a szomszédnak az ebédet, egy óra kutyasétáltatásért cserébe stb. Egy óra korrepetálásért kigazolom a kiskertet stb..
A mai világban a megélhetés egyre nehezebbé válik, a fizetések minden egyes forintjának meg van a helye a családi költségvetésben. Néha csak barter alapon oldható meg a magántanár, a gyermekfelügyelet stb.

Nagycsoport előtt, iskola előtt

Mostanság egyre jobban teret hódít az a nézet, hogy nyáron gyakorolni, fejleszteni kell a gyerekeket, hogy a nagycsoportban majd jól tudjanak teljesíteni és biztosan iskolaéretté váljanak. A gyakorlás teszi a mestert jelmondattal maximálisan egyetértek de ez az alapigazság ebben a helyzetben nem alkalmazható. Az iskolaérettség  -csakúgy mint minden egyéb érési folyamat- természetes, egyéni ütemben alakul ki, a tapasztalatok hatására. A fejlődéshez teljesen elegendő, ha a gyermek éli az életét: játszik, kérdez, kíváncsiskodik, futkározik, hintázik, rajzol, fest, gyurmázik, bújócskázik  stb...hiszen mindezek tapasztalatok, melyek az éréshez szükséges alapanyagot biztosítják. Ha séta közben -például- elmondjuk, hogy "nézd csak jobbról jön a szép piros autó" már megtettünk mindent ami az irányok megértésének rögzüléséhez szükséges.

Amit tehát a gyermek kedvteléssel űz, az válik legjobban a hasznára. Természetesen ha szakember javasolja a külön fejlesztést akkor az valóban szükséges!

Akkor sem kell elkeserednünk, ha az óvónő arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermek egy kicsit el van maradva a többiektől valamilyen területen. (például mozgás) Észben kell tartanunk hogy minden gyermek egyéni tempóban fejlődik és  nagymértékű fejlődés megy végbe általában a nyári hónapokban.

Egyszerűbb gyermekkor

Ebben a bejegyzésben Kim John Payne Egyszerű gyermekkor című könyvét szeretném ismertetni. A könyv alapgondolata,hogy a saját és gyermekünk életét egyszerűsítve lelkileg kiegyensúlyozottabbá, egészségesebbé válhatunk, gyermekünk biztonságérzete pedig megnövekszik.
Az egyszerűsítés azért szükséges,mert az életünkben mindenből " túl sok" van. A " túl sok" pedig túlingerlést,zaklatottságot,a belső egyensúly felborulását okozza. Túl sok lehet a játékszer,a ruhamennyiség,túl gazdag az ételkínálat,felfokozottak az ízek,túl sok a program és a szórakozási lehetőség. Amiből kevés van: az az idő. Ezért amit csak tudunk igyekszünk belezsúfolni egy- egy napba. A napok rohanásában kevés az idő a megállásra, az elmélyülésre,csendességre. A felfokozott tempó negatív hatásait ellensúlyozni, enyhíteni lehet az ismétlődő ritmusok, a napirend nyújtotta biztonsággal és kiszámíthatósággal.

A könyv szisztematikusan sorra veszi az egyszerűsítés lehetőségeit az élet különböző területein, számos gyakorlati segítséget nyújtva. Nézzünk néhány példát:


- a túl sok játék blokkolja a fantáziatevékenységet, telítődést okozhat. A sok játék a teret is szűkíti, megbonthatja a helyiség harmóniáját. A szerző javasolja néhány kedvenc játékszer szem előtt hagyását és  a  többi nem látható helyen való tárolását. Az elől hagyott játékkészlet időnként igény szerint változtatható, csere-alapon : ha egyet előveszünk, akkor egy másik kerül vissza a tárolóba.

" Ahogy csökkentjük gyermekeink játékszereinek mennyiségét, úgy fokozzuk figyelmüket és az elmélyült játékra való képességüket."

- az ízek egyszerűsítése:
Napjainkban a családok nagy részére igaz, hogy túl sokat fogyasztanak ( túl széles a választék), túl gyorsan ( gyorsételeket esznek, sokszor menet közben ). Az ételeket ízfokozókkal teszik az ízesnél is ízesebbé. Testünknek- lelkünknek is jót tesz ha az egyszerűbb, harmónikusabb ételek mellett tesszük le a voksot.

"Az elhalmozottság érzése gyerekeknél különösen nagy eséllyel válhat a rossz étkezési beidegződések és az étellel kapcsolatos élethossziglani problémák forrásává."


- a gyermek időbeosztásának egyszerűsítése:
A tevékenységek( iskola, óvoda, házimunka, társasági élet) mellett ugyanolyan fontos a pihenés (" lógalábalóga":), amikor csak bambul), és a kreatív időtöltés ( amikor szabadidejében feloldódik egy játékban, amikor a hobbiját űzi).  Fontos, hogy észben tartsuk, hogy gyermekünk számára mindhárom dolog egyforma jelentőséggel bír!

" A leállás nélküli aktivitás- akárcsak a gyökérzet nélküli növény- hosszú távon nem életképes."

Képzeljük magunk elé ahogy kisgyermekünk séta közben számtalanszor megáll szemlélődni. Mindenre kíváncsian, befogadásra készen. Számára ez a megismerésnek, a tapasztalatszerzésnek a természetes módja. Ő így él. Így élne, ha nem késztetnénk állandóan rohanásra. Így élné meg " gyermekségét" a maga teljességében, és így válna képessé majdan a felnőttsége megélésére is.

Apa csak egy van

Elöljáróban gyorsan megjegyzem, hogy a címet nem szó szerint kell érteni. Inkább az (édes)apa jelentőségére szeretnék utalni vele. Az anya-gyerek kapcsolat fontosságáról lépten-nyomon hall az ember, ezt a képet szeretném egy kicsit árnyaltabbá tenni.

A férfi modell jelenléte a családban nemcsak a kisfiúknak fontos, hanem ugyanúgy a kislányoknak is. A kisfiúknál "az olyan akarok lenni, mint az Apa" gondolat megfogalmazása az érzelmi azonosulást jelenti az alapvető férfiúi magatartással. Lányoknál az Apa figurájának is fontos szerep jut a női viselkedésminták elsajátításában. Egyszerűsítve: Őt akarja először "elcsábítani" :érte tanulja meg  és rajta gyakorolja a nőies viselkedésformákat. (Az ártatlanul tágra nyílt bociszemek is főként az Apánál érnek célt:-D)

A férfi és a női magatartásminták rendkívül színesek és változatosak: csak azzal, hogy éljük életünket, tesszük a dolgunkat: mintául szolgálunk a benyomásokat szivacsként magába szippantó kicsiknek. Alapvető viszonyulásokat, mozdulatokat vesznek át tőlünk. Ebben a folyamatban Apának is fontos szerepe van. A férfi szeretni is máshogy szeret: a szeretet másmilyenségének megtapasztalása is  fontos.

Azt tartják, hogy míg az (édes)anya érzelmileg vezeti be gyermekét a világba, addig az (édes)apa intstrumentálisan teszi ezt. Mit is jelent ez? Későbbi kapcsolataink kialakításának képességét befolyásolja legelső kapcsolati mintánk: az anyával való kapcsolat. Az anya által nyújtott érzelmi bázisra épülnek kapcsolataink. Ám, ezt az érzelmi bázist az édesapa ugyanúgy képes kialakítani, amennyiben ő kerül (bármilyen oknál fogva) az elsődleges gondozó szerepébe!

Az édesapa a racionális oldal: a praktikus intelligencia: a célok, módszerek repertoárját tőle lesi el (főként) a gyermek. (Az instrumentális szó célirányút jelent) Már az egészen kisfiúknál is hangsúlyozott az instrumentális viselkedés,ez tehát alapvető viszonyulásbeli eltérés a két nem között, melyet megszilárdít a szülői viselkedés megfigyelése.

Egy héthónapos kisfiú és az akkor 11 hónapos kislányom viselkedésének megfigyelése:

A kisfiúnak a tárgyak állnak a figyelem középpontjában, tevékenysége célirányos, a tárgyak megszerzésére, a környezet feltérképezésére irányul.Kislányomnál viszont fontosabb a kapcsolatfelvétel: figyelme fókuszában a másik baba áll, kontaktust kezdeményez a kisfiúval. A környezet és a tárgyak szerepe másodlagos.Persze ez nem mindig történik így. A "fiús" viselkedésre neki is szüksége van, és ezt be is veszi a repertoárjába, főként az apjával való együttlét hatására.


Apa annyi mindent másképp csinál,máshogy tart,máshogy fürdet,másmilyen játékokat tud,másmilyen vicceket,vele minden máshogy jó. -gondolja a gyermek.


(nem értem,hogy miért nem képes jobban odafigyelni, miért nem tartja be amit megbeszéltük a nevelési elveinkről..- gondolja az Anyuka. Hát igen,mint ha egy másik bolygóról érkeztek volna ezek a férfiak😊)
A nevelési elvek tekintetében nehéz és nem is kell a teljes következetességet célul kitűzni. Ahogy a Faber- Mazlish szerzőpáros megjegyzi Beszélj úgy, hogy érdekelje,hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvében: személyiségtípustól, pillanatnyi hangulattól,az aznapi teendők esetlegesen hosszú sorától és még ezer mástól.
Attól eltekintve,hogy a szülők személyisége,elvei is különböznek; az adott viselkedés kapcsán tanusított tűrőképességük is ingadozik.
Egyfajta minta azonban rendszerint körvonalazódik:


"Apával olyasmit is lehet játszani,amit Anya nem szeret. Például pörgetőset...Rá lehet venni a kergetőzésre...veszedelmes tornamutatványokra. De Apa sem ért mindenhez. A ruhákhoz nem sokat ért. Egy Apuka mindenre tudja a választ vagy majdnem mindenre. Egy apuka igazi kincs." (Bartos Erika : Anna,Peti és Gergő: Apamese. )

Pár szó a "csonka" családról:

Nem igazán szeretem ezt az elnevezést, mert akaratlanul azt sugallja, hogy egy ilyen rendszer nem működhet jól. Hiszen sérült, valami alapvető hiányzik belőle. Ez igaz, de még egy ilyen rendszer is működőképes, mi több jól működő is tud lenni. A legfontosabb dolog ebben a nehéz helyzetben annak tudomásulvétele, hogy nem lehet egyszerre két szerepet képviselni. A szülő akkor lesz hiteles, és akkor segít legtöbbet gyermekének hogy ha önmagát adja. A szűkebb-tágabb környezetben a hiányzó férfi vagy női viselkedésformákra, viszonyulásra úgyis számtalan példát lát  a  gyermek.