Mindenki tudja, hogy mit takar ez a szó, gyakran használjuk, legtöbbször akkor, amikor kihívásokkal/ nehézségekkel tarkított élethelyzetek előtt állunk. Itt rögtön két kérdés merül fel:
1. "mindenki tudja" - de vajon mindenki át is érzi és tapasztalja az önbizalom jótékony hatását? (Ha nem is mindig, de legalábbis esetenként)
2.Mitől függ, hogy kihívással teli, avagy nehézségek rejtő helyzetnek értékeljük-e az adott szituációt? Döntően attól, hogy mekkora bizalmunk van saját magunkban.
Az élet megannyi ilyen helyzetből áll. Voltaképpen ismerős és új helyzetek hosszú hosszú láncolata, melyekben sikerrel helyt állhatunk; de kudarcot is vallhatunk; melyeket el is kerülhetünk. Minden pozitív tapasztalat önbizalom növelő; de a kudarcélmények is erősíthetnek, amennyiben megfelelően reagálunk rájuk.
Mint szülők mit tehetünk azért, hogy egészséges önbizalommal ruházzuk fel gyermekünket? Hogyan segíthetünk neki?
-reális visszajelzések:
nagyon fontos a dicséret., amit a szaknyelv gyakran pozitív megerősítésnek nevez. Azt jelenti, hogy megerősítem abban, hogy amit tett, mondott vagy érzett az így volt jó. Pozitív érzéseket okozok ezzel (pl büszkeség, önértékelés emelkedése). Megnő a valószínűsége annak, hogy a jövőben úgyanígy cselekszik.
Sokszor a hibákat, a "rosszaságot" vesszük észre, és azokat a dolgokat amikért dicséretet érdemelne, észre sem vesszük. Fontos tehát, hogy ne felejtkezzünk meg erről a pozitív megerősítésről! A dicséret legyen reális (a túlzó dicséret, illetve a minden apróságért dicsérő felnőtt éppen ellenkező hatást érhet el.Nem öröm a dicséret, hogy ha szinte állandóan halljuk) A dicséret mindig legyen konkrét, az adott cselekvésre vonatkozó. Például: "A virágok földje száraz volt, és te most meglocsoltad. Ez igen!" és a "Jaj de ügyes vagy!" között érezhető a különbség. Kicsi gyerekek meg sem értik igazán, és egy idő után szinte immunissá válnak az adott jelzőre. Még ha sok sok különböző szituációban és megfogalmazásban hallják, akkor képessé válnak az adott tulajdonság mélyebb megragadására és hatékonyabban beépítik énképükbe. (Az általánosítás elkerülése különösen fontos a negatív megfogalmazásoknál. Ügyetlen vagy! és "Kapkodtál és leverted ezt a poharat! Máskor ne siess annyira! Érezzük a különbséget? Az első esetben szinte ítéletszerű, a gyermek egész személyiségére vonatkozó a megállapítás. Súlya van. Elnyom. nincs lehetőség a védekezésre. A második esetben, viszont jelezzük, hogy ez nem a gyermek általános "kőbe vésett" tulajdonsága, hanem egy cselekvés, ami a mai napon éppen így történt. Van lehetőség a korrekcióra, arra, hogy másik alkalommal máshogy tegyen.
- fontos a túlféltés elkerülése, a megfelelő kihívások elé állítás, már egészen kicsi kortól.
Megfelelő kihívás a csörgő egy centiméterrel való előrébb tolása ugyanúgy, mint a barátnál, barátnőnél alvás a későbbiekben Az önállóságra való szoktatás nem a szó szoros értelmében vett szoktatás. Inkább az egyéni fejlődésre, az egyéni igényekre adott reakció. A szülők sokszor automatikusan máshogy reagálnak gyermekük megváltozott igényeire. Előfordul azonban, hogy tudatosítanunk kell magukban (még ha nehéz is), hogy az életkorának megfelelően bánjunk gyermekünkkel. A kulcs abban rejlik, hogy saját és gyermekünk jelzéseit mennyire vesszük jól az "érzelmi antennánkkal".
-feltétel nélküli elfogadás:
érezze ,és tapasztalja ,hogy elfogadják "tetőtől talpig" = a gondolatait, érzéseit, cselekedeteit, képességeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent minden helyzeten feltétlenül el kell fogadnunk. De attól ,hogy esetleg nem értünk egyet, a létjogosultságát el kell fogadnunk az ő érzéseinek is. "Látom hogy most haragszol. El tudod mondani, hogy mi dühített így fel?"
- nem kell mindig segíteni!
A túlzott mértékű féltéssel,az állandó majd-én- segítéssel azt is üzenjük gyermekünknek hogy ő egyedül nem képes boldogulni. Így azt biztos megtanulja,hogy hozzánk mindig bizalommal fordulhat,de az önmagába,a saját erőforrásaiba vetett hite nem fog megszilárdulni.
-példamutatás:
Az egészséges önbizalom kialakulásához a legnagyobb segítség, hogy ha a gyermek azt érzi és tapasztalja, hogy a szülők bíznak önmagukban. Ha elismerik önmagukat és párjukat, ha gyakori az egymás dicsérete, ha döntően sikerélményekről számolnak be, és a kudarcokat is emelt fővel ,a tanulságokat levonva tudják fogadni. A prédikációk helyett, éljünk úgy, hogy az a gyermekünk számára példaértékű lehessen.. Nehéz példaértékű életet élni, szinte lehetetlen. De az erre való törekvéssel máris azzá tettük életünket!:-)
Itt nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. Gyermekünk már abból is levonja a pozitív tanulságot, hogy ha azt látja, hogy ha édesanyja határozottan kér segítséget az utcán, hogy ha ismeretlen helyen járva, hirtelen nem tudja, hogy merre kell mennie.
Egy a témába vágó szinte megszámlálhatatlan érdekesség közül:
A szakemberek álláspontja szerint az elsőszülött gyermekek között nagyobb számban találhatunk szorongóbb gyermekeket. ennek oka valószínűsíthetően az, hogy a szülők bizonytalansága, szorongása képeződik le a kicsi lelkében. A másod-(és többedszülötteknél ) pedig rendelkezünk a szükséges "rutinnal". Gondolhatnánk azt, hogy ez egy megváltoztathatlan és kőbe vésett dolog, de nincs így. Ez csak egy tényező, ami közrejátszik a személyiség alakulásában ebben a hihetetlenül soktényezős és szépséges dologban. Ha elfogadjuk és természetesnek vesszük az első babánál fellépő bizonytalanságunkat, akkor máris sokat tettünk azért, hogy mi legyünk az egyik kivétel a "szabály" alól.
Mindannyiunkban vannak kétségek és kérdések a neveléssel kapcsolatban. Gyermekeink tanítanak meg szülővé válni. Természetes tehát egyfokú bizonytalanság. A mi a legfontosabb, hogy meglegyen bennünk a kellő önbizalom ahhoz, hogy elhiggyük, jól csináljuk; hogy van erőnk az esetlegesen szükséges változtatásokra. Amennyiben a bizonytalanság érzése nagy mértéket ölt, feltétlenül keressünk fel egy szakembert, akár csak egy konzultáció erejéig.
A példamutatás az önbizalom terén is jelentéssel bír.. Önmaga szeretetének fontos forrása - a szülőktől felé irányuló feltétel nélküli elfogadás mellett- az is,ahogy a körülötte lévő felnőttek önmagukhoz ( nemcsak szülőségükhöz!!) viszonyulnak. Ahogyan a szülő sem kizárólag csak szülő hanem szerepek százainak birtokosa; ugyanúgy a gyermek is. Ő Kovács Zsuzsi, ő az alma jel birtokosa az oviban, ő a hetes, ő a homokvár építő specialista...ő a család korai ébresztője..stb.
Ahogyan a szülei viszonyulnak saját szerepeikhez, ugyanazok a mintázatok képződnek le gyermek viszonyulásában.
