Segítséééééég hiszti!

Hányszor kiáltunk fel magunkban vagy hangosan :"Jaj neeeeee, már megint kezdi!"? Számtalanszor.

A harmadik életévet dackorszaknak is szokták nevezni, ilyenkor az egy napra jutó hisztik száma szürreális magasságokba szökhet. A fiatalabb gyerkőcök szülei azonban meglepődve tapasztalják, hogy ez a korszak jóval hamarabb elkezdődik. (És jó sokáig tart.)

A legfontosabb dolog, hogy nem szabad kudarcélményként felfogni, hogy ha nem sikerül a türelem mintaszobraként helytállnunk.Ne várjunk magunktól tökéletes reagálást, mert tökéletes szülő nem is létezik. (Elegendő, hogy ha "elég jó" szülő vagy!-erről egy későbbi bejegyzésben még lesz szó.) Először a hisztik kitörésének leggyakoribb okait vesszük sorra. A következő bejegyzésben pedig  arról lesz szó, hogy mit tegyünk, ahhoz, hogy "elég jól" reagáljunk az adott helyzetre.

A HISZTI LEGGYAKORIBB OKAI

1. Frusztráció:

Nem tudja véghezvinni amit szeretne, mert túl kicsi még, mert nem szabad, vagy mert nincs rá lehetőség. Az akadályoztatottság érzése dühöt, agressziót, hisztit vált ki.( Kicsiknél az egyik leggyakoribb reakció ez. De előfordulhat "csendes sírás", más játékkal való vigasztalódás is-egyéniségtől, szituációtól, körülményektől függően.)

Rengeteg olyan dolog van, amitől a gyermeket óvni kell, illetve rengeteg helyzet van, amit nemszeretem volta ellenére el kell viselnie. A világ ilyen. Az a természetes, hogy ha találkozik a korlátokkal.

Jó viszont, hogy ha megfontoljuk a következőket: a kisgyermek fejlődésének -egyik- fő motorja a kíváncsiság. Felfedezőkedve által nyílik mind nagyobbra és nagyobbra a világ, feltárulnak csodái. A környezet felfedezése közben átéli hatékonyságát; megtapasztalja, hogy ő mint aktív lény hatással van a világ dolgaira.Ez a hatékonyságérzés kulcsfontosságú a fejlődésben, fejleszti az önbizalmat. Ne korlátozzuk tehát túl csemetéinket, hagyjunk lehetőséget a kis felfedezőknek. Ne féljünk attól, hogy ily módon elkényeztetjük őket, hiszen a kikerülhetetlen korlátokat úgyis megtartjuk.

Minden szülőnél mások e tekintetben a korlátok. Ne kényszerítsük magunkat olyan dolgok megengedésére, ami miatt mi magunk frusztrálódnánk! Képzeljük el a következő szituációt: a leves és a főzelék közötti különbséget tanulmányozza a gyerek, a kanállal való játszadozás révén. Ide-oda csapkod, csurgat, csöppent. Mi megengedjük ugyan ezt neki, de közben nagyon bosszankodunk azon ,hogy mennyire összekeni magát (és a falat), mennyire nehéz lesz majd tisztára suvickolni a károsult felületeket:)! Ekkor ellentétes információt sugárzunk a gyermek felé:  "lehet is ,de nem is; felszabadulhat de nem is......". Ez összezavarhatja a gyermeket. Vagy engedjük meg "teljes" szívvel, a következményeket elővételezve és elfogadva vagy állítsuk le a kanalas hadjáratot.

2. Az én fejlődése:

Az éntudat kibontakozásának egyik első jele a dac, a hiszti, "az ÉN akarom!!" élmény.

Sokan, sokszor (és igen helytelenül) akaratosnak nevezik az akaratát érvényesítő gyermeket. Holott ő csak -az életkorának megfelelő fejlődési mintát követve-egy funkciót gyakorol: éntudatát fejleszti. "Én csinálom, tehát én vagyok,(és nem te!)"

Ilyenkor is nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb lehetőséget kapja arra, hogy énerejét "ízlelgesse" Számos olyan helyzet adódik, amikor alternatívákat kínálhatunk fel a gyermeknek, amelyek közül választhat. Ez éntudatát erősíti.

Például: legyen a gyereké annak öröme, hogy eldönthesse mi legyen az adott napon az öltözéke. (Ez nyilvánvalóan az évszaknak megfelelő kollekció lesz, hogy ha a szülő kikészít 2-3 öltözéket, és megkérdezi a kicsit, hogy melyiket akarja felvenni.)

3. Nyűgösség, betegség, fáradtság

Ilyenkor bizony -szinte-semmi sem jó. Ezt az állapotot nagyon nehéz megszüntetni. A leghatékonyabb recept ilyenkor, hogy ha elfogadjuk, hogy bizony most életkorától eltérő bánásmódot igényel. Ugyanis ilyenkor sok kisgyerek visszacsúszik egy korábbi életkorba és még több babusgatásra ill. szeretgetésre lesz szüksége.

4. figyelemfelkeltés
Mindegy milyen áron de el akarja érni,hogy rá figyeljenek. A szidás,a büntetés is jobbnak éli meg,mint a mellőzést.
Ha főként ez áll a hisztizések hátterében, akkor érdemes átgondolni, hogyan tudnák gyermekünkre több időt szakítani.