Ez a blog az óvoda- és az iskolapszichológia gazdag tárházából "csemegézget." Azokat a problémaköröket érinti, melyekkel gyakran találkoztam munkám során, amikor a sokszor kétségbeesett, vagy éppen belefásult szülő vagy pedagógus bekopogott a szobám ajtaján. Egyre kevesebb intézményben érhető el ez a szolgáltatás, holott egyre nagyobb lenne rá az igény...
2013. szeptember 23., hétfő
2013. szeptember 20., péntek
Tanévkezdés
Megnyitották kapuikat a nevelői-oktatási intézmények. Kicsik és nagyok naponta el -és visszaszállnak a szülői fészekre. Bár az igazi "kirepülés" még messze van, ez az időszak sem könnyű sem a gyereknek, sem a felnőttnek.
Ami segíthet:
ha a gyerek azt látja és érzi, hogy a szülei már meghozták döntésüket (pl óvodába kell járni) és ez már egy eldöntött, "muszáj" dolog, akkor el tudja fogadni ezt a döntést. Nem könnyen és nem könnyek nélkül, és semmi esetre sem azonnal. A gyerekek megértőek és megbocsájtóak. Az adott életkori szintnek megfelelően mondjuk el nekik döntésünk hátterét, és ne feledkezzünk meg az érzelmekről sem. Nem kell elhallgatni tehát, hogy bennünk ez milyen érzéseket vált ki. (Szomorúak vagyunk, mert mi is szeretnénk vele lenni, de dolgozni kell mennünk. Izgatottak vagyunk, hogy vajon hogy fog tetszeni neki az óvoda stb..) Az semmiképpen nem helyénvaló, hogy ha csak pozitívumokat említjük meg .A gyerekekben ez irreális elvárásokat kelt és szükségszerűen csalódást hoz.. (Messze még az az idő, amikor a szülőt, igazán meg fogja kérdőjelezni!) Fessünk reális képet: a legjobb hozzáállás, hogy ha nyitottak vagyunk a gyerek felé és mindig az adott kérdésre válaszolunk. (Bizonyára számtalan kérdés fel fog merülni csemeténkben!)
Fontos, hogy kerüljük el az összehasonlításokat: " Látod a szomszéd kislány is mennyire hamar megszerette az óvodát, Te is ugyanolyan hamar meg fogod. ." " Nézd milyen jókedvűen indul el, Te miért sírdogálsz?"
Azért mert ő ő , és én pedig én vagyok, mondhatná erre a gyerek. Az életesemények megélése mindig szubjektív és mindig egyedi. Mint ahogy egyedi az a gyermek is, aki szülője kezét fogva az óvoda felé igyekszik. A szeretett szülő kedvéért a kisgyermek emberfeletti dolgokra képes: még esetleg arra is ,hogy olyan bátornak és vidámnak tűnjön mint a szomszéd kislány. Ez azonban nem tesz jót alakuló énképének ("az én érzéseim nem elfogadhatóak, mássá kell válnom, hogy elfogadjanak"). Ne tanítsuk meg ilyen hamar szerepet játszani!
Ne feledjük, hogy az óvodába, bölcsődébe való beszokás azért nehéz, mert a gyermeknek van mit veszítenie: az egész napos érzelmi melegséget, biztonságot, szeretetet. A beszokás nehézsége annak a jelzője, hogy a gyermekben a kötődés kialakult, a családban jól érzi magát. A kezdeti nehézségek után a családból továbbra is áramló érzelmi melegség segíteni fog az új helyzet elfogadásában.
Előfordulhat, hogy úgy tűnik, a gyermek gond nélkül, szinte könny nélkül beilleszkedett az óvodába. E mögött a jelenség mögött az állhat, hogy hat még az újdonság varázsa. Amint a gyermek rájön, hogy az óvodába járás mindennapos dolog, akkor fog elkezdeni tiltakozni.
Néhány sor a beszoktatás fontosságáról:
Az eddig családban élő gyermeknél hatalmas változás a szülőktől való elszakadás. Eddigi kis világa tótágast áll. Álljunk a szó szoros értelmében és átvitt értelemben is mellette. Ne rögtön, hanem fokozatosan engedjük el a kezét! Tájékozódjunk az adott intézményben alkalmazott beszoktatási rendről, tudva azt, hogy mint szülőnek, jogunk van ettől eltérni, hogy ha ezt úgy látjuk jónak. Ezt azonban mindig a pedagógussal történő beszélgetés előzze meg. A beszoktatás módszere, idejének hosszúsága mindig az egyéni igények figyelembevételével kell, hogy történjen.
( Ha igazán belegondolunk, akkor a beszoktatás egy végtelen hosszúságú folyamat, melynek akár egy évekkel ezelőtti séta lehet az első apró láncszeme. " Anya, miért van abban a házban sok gyerek? " Apa, miért van annak a kisfiúnak táskája, hová megy?"- kérdezik a gyerekek és a kapott válaszokat kóstolgatják, ízlelgetik.)
Mivel a gyerek számára ilyenkor megrendül a világ: mi a szülei legyünk továbbra is biztos pontok a számára! Legyünk megértőek és elnézőek, hogy ha a már szobatiszta gyermek esetenként újra bepisil, esetleg bekakil; vagy hogy ha az esetleg már külön szobában alvó kisgyermek újra megkezdi a szülői szobába való átvándorlást.
Ha a beszoktatás nehezen megy, ha a gyermek 5-6 hét után sem szokja meg az óvodát, hogy ha a pedagógusokkal folytatott megbeszélések nem vezetnek eredményre, hogy ha láthatóan nagyon rosszul érzi magát a gyermek : szakember felkeresése szükséges. Ha az óvodában dolgozik óvodapszichológus, kérjék segítségét.
Bölcsőde és iskola:
Fentiek a bölcsődébe és iskolába menőknek (illetve az azt elkezdőknek) is szólnak.
Már az egészen aprócskáknál fontos, hogy elmondjuk, az a változás, ami az életükben most történik, az miért történik.Még a beszélni nem tudó kicsikhez is eljut a kommunikáció, nem beszélve a kommunikációt kísérő érzelmekről!
Az első osztályt megkezdőknek pedig nagy segítség, hogy ha sokat beszélünk az iskoláról, válaszolunk kérdéseire. Az új könyvek illata, a felszerelések együttes megvásárlása, a nagyfiús, nagylányos öltözet...mind mind segíti az új helyzethez való alkalmazkodást.
Ami segíthet:
ha a gyerek azt látja és érzi, hogy a szülei már meghozták döntésüket (pl óvodába kell járni) és ez már egy eldöntött, "muszáj" dolog, akkor el tudja fogadni ezt a döntést. Nem könnyen és nem könnyek nélkül, és semmi esetre sem azonnal. A gyerekek megértőek és megbocsájtóak. Az adott életkori szintnek megfelelően mondjuk el nekik döntésünk hátterét, és ne feledkezzünk meg az érzelmekről sem. Nem kell elhallgatni tehát, hogy bennünk ez milyen érzéseket vált ki. (Szomorúak vagyunk, mert mi is szeretnénk vele lenni, de dolgozni kell mennünk. Izgatottak vagyunk, hogy vajon hogy fog tetszeni neki az óvoda stb..) Az semmiképpen nem helyénvaló, hogy ha csak pozitívumokat említjük meg .A gyerekekben ez irreális elvárásokat kelt és szükségszerűen csalódást hoz.. (Messze még az az idő, amikor a szülőt, igazán meg fogja kérdőjelezni!) Fessünk reális képet: a legjobb hozzáállás, hogy ha nyitottak vagyunk a gyerek felé és mindig az adott kérdésre válaszolunk. (Bizonyára számtalan kérdés fel fog merülni csemeténkben!)
Fontos, hogy kerüljük el az összehasonlításokat: " Látod a szomszéd kislány is mennyire hamar megszerette az óvodát, Te is ugyanolyan hamar meg fogod. ." " Nézd milyen jókedvűen indul el, Te miért sírdogálsz?"
Azért mert ő ő , és én pedig én vagyok, mondhatná erre a gyerek. Az életesemények megélése mindig szubjektív és mindig egyedi. Mint ahogy egyedi az a gyermek is, aki szülője kezét fogva az óvoda felé igyekszik. A szeretett szülő kedvéért a kisgyermek emberfeletti dolgokra képes: még esetleg arra is ,hogy olyan bátornak és vidámnak tűnjön mint a szomszéd kislány. Ez azonban nem tesz jót alakuló énképének ("az én érzéseim nem elfogadhatóak, mássá kell válnom, hogy elfogadjanak"). Ne tanítsuk meg ilyen hamar szerepet játszani!
Ne feledjük, hogy az óvodába, bölcsődébe való beszokás azért nehéz, mert a gyermeknek van mit veszítenie: az egész napos érzelmi melegséget, biztonságot, szeretetet. A beszokás nehézsége annak a jelzője, hogy a gyermekben a kötődés kialakult, a családban jól érzi magát. A kezdeti nehézségek után a családból továbbra is áramló érzelmi melegség segíteni fog az új helyzet elfogadásában.
Előfordulhat, hogy úgy tűnik, a gyermek gond nélkül, szinte könny nélkül beilleszkedett az óvodába. E mögött a jelenség mögött az állhat, hogy hat még az újdonság varázsa. Amint a gyermek rájön, hogy az óvodába járás mindennapos dolog, akkor fog elkezdeni tiltakozni.
Néhány sor a beszoktatás fontosságáról:
Az eddig családban élő gyermeknél hatalmas változás a szülőktől való elszakadás. Eddigi kis világa tótágast áll. Álljunk a szó szoros értelmében és átvitt értelemben is mellette. Ne rögtön, hanem fokozatosan engedjük el a kezét! Tájékozódjunk az adott intézményben alkalmazott beszoktatási rendről, tudva azt, hogy mint szülőnek, jogunk van ettől eltérni, hogy ha ezt úgy látjuk jónak. Ezt azonban mindig a pedagógussal történő beszélgetés előzze meg. A beszoktatás módszere, idejének hosszúsága mindig az egyéni igények figyelembevételével kell, hogy történjen.
( Ha igazán belegondolunk, akkor a beszoktatás egy végtelen hosszúságú folyamat, melynek akár egy évekkel ezelőtti séta lehet az első apró láncszeme. " Anya, miért van abban a házban sok gyerek? " Apa, miért van annak a kisfiúnak táskája, hová megy?"- kérdezik a gyerekek és a kapott válaszokat kóstolgatják, ízlelgetik.)
Mivel a gyerek számára ilyenkor megrendül a világ: mi a szülei legyünk továbbra is biztos pontok a számára! Legyünk megértőek és elnézőek, hogy ha a már szobatiszta gyermek esetenként újra bepisil, esetleg bekakil; vagy hogy ha az esetleg már külön szobában alvó kisgyermek újra megkezdi a szülői szobába való átvándorlást.
Ha a beszoktatás nehezen megy, ha a gyermek 5-6 hét után sem szokja meg az óvodát, hogy ha a pedagógusokkal folytatott megbeszélések nem vezetnek eredményre, hogy ha láthatóan nagyon rosszul érzi magát a gyermek : szakember felkeresése szükséges. Ha az óvodában dolgozik óvodapszichológus, kérjék segítségét.
Bölcsőde és iskola:
Fentiek a bölcsődébe és iskolába menőknek (illetve az azt elkezdőknek) is szólnak.
Már az egészen aprócskáknál fontos, hogy elmondjuk, az a változás, ami az életükben most történik, az miért történik.Még a beszélni nem tudó kicsikhez is eljut a kommunikáció, nem beszélve a kommunikációt kísérő érzelmekről!
Az első osztályt megkezdőknek pedig nagy segítség, hogy ha sokat beszélünk az iskoláról, válaszolunk kérdéseire. Az új könyvek illata, a felszerelések együttes megvásárlása, a nagyfiús, nagylányos öltözet...mind mind segíti az új helyzethez való alkalmazkodást.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)