Félelmek

Az egyes témákat igyekszem -majd- aktualitásokhoz  is kötni, amennyiben lehetséges! Az éjjeli hatalmas vihar adta az ötletet, hogy először a félelmekről írjak, hiszen  gyerekeknél (is) gyakran előfordul, hogy a vihar megijeszti őket. A bejegyzést gondolatébresztőnek szánom, várom a hozzászólásokat a tapasztalat-és véleménycseréhez.

 Hogyan alakulnak ki az  alapvető félelmek? Hogyan kezeljük őket? Miért van az, hogy vannak dolgok és helyzetek amikre a legtöbb gyerek félelemmel  reagál?
A Gyermeklélektan (Mérei-Binet) szerint a félelmek keletkezésének 3 alapvető módja van. (1)

1. kondicionálás: Valami kellemetlen élményt él át, és ez megijeszti. Ezt az érzést átviszi a valamilyen szempontból hasonló szituációkra is. (Rosszul lép fel a buszra és megfájdul a lába; elkezd félni minden járműtől) 
2. kötődési csalódás: a kiscsecsemő csalódik várakozásában: a szeretett személy megjelenését várja, de valaki más hajol fölé. Ezt a csalódásérzést éli meg szorongásként. Ez a szorongás későbbi félelmek alapja (lehet).

    3. A megszokott és a szokatlan együttes előfordulása szorongást okoz  : A csecsemő még nagyon esetleges tapasztalati réteggel rendelkezik: ha az eddig megszokott helyzetben változás áll elő,azt nem tudja hozzáilleszteni az eddigi tapasztalataihoz és ez szorongást idéz elő. (például anyja új frizurával jelenik meg) A hetek előrehaladásával, ahogy a csecsemő tapasztalatainak mennyisége növekszik ez egyre ritkábban fordul elő.

Ha egy kicsit másfelől közelítünk a témához, akkor nem hagyhatjuk ki az utánzás jelentőségét sem. Ha  a gyermek többször azt tapasztalja, hogy a számára oly fontos személy bizonyos helyzetekre félelemmel reagál, akkor az azonosulás révén eltanulhatja ezt a reakciót. Nem csak a magunk érdeke tehát, hogy egyes -esetenként irracionális - félelmeinktől megszabaduljunk. De ne érezzük kényszernek, és ne ostorozzuk magunkat ha nem sikerül. Számunkra  is hasznos, és a kisgyereknek pedig követendő példa, hogy ha megtanuljuk kezelni a félelmünket. Például az egerektől félő személy felállíthat csapdákat, tarthat macskát stb., és segítségül hívhatja férjét (vagy bárkit), ha egeret lát. Ezek mind  adekvát (helyénvaló) viselkedésmódok ellentétben például azzal, hogy ha valaki véget nem érően sikítozik ebben a helyzetben. (Természetesen vannak a félelemnek önerőből nem orvosolható fokozatai (fóbiák), az ilyen esetek többségében szakszerű segítséget kell kérni). Ne feledjük tehát, hogy az utánzás jelentősége igen nagy a kicsik fejlődésében és ennek  kiaknázása rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy segíthessünk gyermekünknek a félelmek leküzdésében.

Az ún. "szabadon lebegő félelemről" (szorongásról) akkor beszélünk, hogy ha nem ismert (nem tudatosítható) a kiváltó ok. Ez is gyakran vezethet egy konkrét helyzettől, személytől, tárgytól stb. való félelemhez, mert a szorongás hozzátapad valamihez, ami megfogható. Például az a személy, aki úgy érzi, hogy "nem kap levegőt", "megfullad "megfojtja" a környezete irracionális félelmet mutathat a tavak, folyók, tengerek iránt. (Nem tud úszni és így szorongása ezt a helyzetet "használja ki", ehhez tapad hozzá.)  Ugyanerre példa kisgyerekeknél a sötéttől való félelem: saját kis belső életüknek, megélt szorongásaiknak vetítővászna tud lenni éjjel a gyerekszoba.A szülőktől való elszakadás (szeparációs szorongás) az, ami leggyakrabban a sötéttől való félelem mögött meghúzódik. (Ez a gyermekben nem tudatos)

Tipikus, leggyakrabban jelentkező gyermekkori félelmek:

-szeparációs félelem (szülőktől való elszakadástól való félelem,a magárahagyatottságtól való félelem)

Ranschburg Jenő számos könyvében, köztük a Szülők könyvében a szeparációs félelem megjelenését kb. 8 hónapos korra teszi, ezt követi kétéves kor körül a szeparációs félelem újabb hulláma, de az egész gyermekkorra jellemző változó intenzitással. (2)
Az élethelyzet megváltozásakor (pl bölcsődébe, óvodába kerülés, feszültségek, haláleset a családban) felerősödik.
Első megjelenése a kötődés (ragaszkodás) kialakulását jelzi. (A gondozó személytől való elszakadás csak akkor félelmetes, ha az illető személy jelentősége megnő, ha ő a baba biztos pontja a világban!) A kötődés féléves kor körül alakul ki és ezzel párhuzamosan jelenik meg a szeparációs félelem is. A kétéves korral járó változások (megnőtt mozgástér, társas kapcsolatok átalakulása-bölcsőde vagy játszótér, játszóház stb..) hatására újból felerősödik az igény a gondozó közelségére. Amit tehetünk: legyünk elérhetőek a gyermek számára a szó átvitt és szó szerinti értelmében is. Tudja, hogy hozzánk fordulhat, kétségeit, élményeit, félelmeit megoszthatja velünk.

-félelem a sötéttől (és ennek variációi : pl félelem a szörnytől, ami este jön el...)

Mint fentebb említettem gyakran a szeparációs félelem adja a hátterét a sötétségtől való félelemnek. A gyermek úgy éli meg a sötétséget, hogy "megszűnik a világ" a  számára,  "eltű nnek a szülei"sőt "ő is megszűnik létezni". Ez kiszolgáltatottságérzést kelt.A mindennapokban megélt események is szorongást kelthetnek, ugyanúgy az is, hogy ha a rákövetkező nap tartogat olyan eseményt, amitől a gyerek tart.
Amit tehetünk: teremtsünk olyan környezetet, hogy a gyermek átélhesse saját hatékonyságát, megtapasztalhassa, hogy ura lehet  a helyzetnek. Legyen éjjeli fény a szobában, ne legyen teljes a sötétség. Ez amellett, hogy a félelemérzést is csökkenti, praktikus segítség akkor is, hogy ha éjjel ki kell menni. Emellett célszerű egy kis lámpát tenni az ágy mellé, melynek kapcsolóját a gyermek elérheti. Ha a már különalvó gyermek éjjel átmegy a szülői hálószobába, akkor ezt engedjük meg neki.
Ranschburg Jenő javaslata (4): amennyiben lehetőség van rá tegyünk egy kis matracot az ágy mellé és beszéljük meg a gyermekkel, hogy átjöhet oda aludni bármikor az éjszaka folyamán. Ilyenkor újra álomba simogathatjuk.

-egyensúlyvesztéstől és hangos zajoktól való félelem: veleszületett. (3)

 (Ez indokolhatja -többek között a mennydörgéssel kapcsolatos gyakorta megjelenő félelmet) Ezeknek a félelmeknek csak az intenzitása csökken a felnőtté válás során, de teljesen nem tűnik el. Mindkét veleszületett félelem adaptív (hasznos)mert az egyént arra készteti, hogy gyorsan reagálhasson az adott helyzetre.

Mi a teendő konkrét helyzettől való félelem jelentkezésekor?

1. támogatás, megnyugtatás

Az aktuális helyzet lefolyásakor nem célravezető a racionális magyarázat. A példánál maradva, nem segít, ha kiselőadást tartunk a vihar keletkezésének módjáról, esetleges hasznáról. Félelem átélésekor az agyunk nem fogékony a magyarázatokra! Gyakran "tudja" is a gyermek, hogy nem veszélyes, amitől fél, de ez a tudás nem segít a félelem átélésekor. Fogadjuk el a félelmét és ne bagatellizáljuk. (Ne mondjuk tehát, hogy "nem kell félni" stb...) ezzel azt közvetítjük, hogy megértjük és érzelmileg  támogatjuk őt.

Nem szabad a gyermeket az adott helyzetnek kitenni, így bizonyítva, hogy nem veszélyes az, amitől fél.(Ne menjünk ki ilyenkor a szabadba, ne kényszerítsük a gyereket az ablakhoz ;nem szabad erőszakkal leoltani a villanyt a szobájában stb...)

Amikor a gyermek a félelmet kiváltó helyzetben van, a szülő feladata a megnyugtatás. Alkalmazzuk azokat a 

technikákat, amikkel gyermekünket a leghatékonyabban meg tudjuk nyugtatni.

     2. Legyünk nyugodtak!

Az utánzás jelentőségéről már volt szó, most visszautalnék rá : ha a gyermek azt látja, hogy anyja (apja, gondozója...) megőrzi higgadtságát, egy biztos pontot képez az érzelmi kavalkádban könnyebben megnyugszik és nagyon nagy az  esély arra, hogy előbb-utóbb ő is hasonlóképpen fog reagálni. A higgadtságunk mint erős bástya védelmezi őt.
3. Hitelesség
A maradjunk nyugodtak kitételt nem tudjuk mindig alkalmazni,a valójában nagyon is félő ám nyugalmat színlelő felnőtt csak növeli a gyermek szorongását. Vannak félelemkeltő helyzetek de a felnöttek a lehetséges megoldások szélesebb repertoárjával rendelkeznek mint a kisgyermekek. Látja félelmünket is,de látja azt is,hogy lépéseket teszünk a megoldásért.

   3. Beszéljük meg!

Később, a helyzet elmúltával gyakori, hogy a gyermek kezdeményez beszélgetést az adott dologról. Legyünk fogékonyak rá, és az ő szintjén magyarázzuk el a történteket. A példánál maradva mesélhetünk a vihar és az eső keletkezéséről, fontosságáról, hogy mi a teendő vihar esetén stb. Nem szükséges hosszan mesélni erről, érezzünk rá, hogy a gyermek mennyit igényel. A legjobb, ha rövidebb megállapításokat teszünk és hagyjuk, hogy a gyermek kérdései irányítsák  beszélgetést.
Az átéltek lereagálását az együttes élmények is segítik: rajzoljuk le -akár együtt is-, hogy  mi történt. Menjünk el sétálni ha az idő már kiderült és nézegessük meg a pocsolyákat stb; meséljünk hasonlót...( pl.nyuszika a viharban fedett helyre bújt és ott már nem félt, meg sem ázott stb....)

- Amikor tudjuk (sejtjük), hogy félni fog (például orvosi vizsgálat, vagy  ismeretlen helyzet):

A legfontosabb az őszinteség, a tájékoztatás és a támogatás:
írjuk le a helyzetet és mondjuk el, hogy mi fog valószínűleg történni és hogyan. Így legalább az ismeretlentől nem kell tartani....
Fontos, hogy őszinték legyünk, ne hallgassuk el azt sem, hogy ha egy vizsgálat fájdalommal jár! Ellenkező esetben a bennünk lévő bizalom rendül meg és ezt nehezebb visszaszerezni, mint a vizsgálat utáni könnyeket felszárítani.
Biztosítsuk őt  arról, hogy mellette leszünk. (Győződjünk meg előre arról, hogy a gyermeket bekísérhetjük.)
Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor ez nem lehetséges, ilyenkor biztosítsuk arról, hogy kint fogjuk várni.


5. Kerüljük a megnyugtatásnak azt a módját,amikor a gyermek érzéseinek létjogosultság vitatjuk. ( ugyan már,nem kell félni,ilyen nagyfiú már nem fél stb.)
Mindenkinek alapvető joga, hogy úgy érezzen ahogy.
Az érzések nem kőbe vésett dolgok,ne tartsunk attól,hogy az érzések elismerésével megszilárdítjuk,lehorgonyozzuk azokat. Éppen ellenkezőleg! Ha nem kell meggyőzni a másikat arról,hogy mit érzek akkor marad energiám,kedvem arra,hogy megfigyeljem mit csinál, hogyan érez a másik.
Ne felejtsük el,hogy a kisgyermek esetleges tapasztalati réteggel rendelkezik, ahogyan növekszik, úgy nőnek ismeretei a világról is. Ami kezdetben az újszerűsége miatt szorongást okoz,az pár héttel később az ismeretség okán akár pozitív élményt is jelenthet a gyermeknek.





Felhasznált irodalom:
(1) (3) Mérei Ferenc- V. Binét Ágnes : Gyermeklélektan, Medicina, Budapest, 1999
(2) dr Ranschburg Jenő : Szülők könyve
(4) dr Ranschburg Jenő : válaszadás emailben, www.egyszervolt.hu/ családi kör