Babusgatás vs hiszti

Ha a hisztiző gyerek eléri amit akar (pl. megkapja a plusz csokit a közértben) akkor hisztiző viselkedése megerősítődik. Rájön: " hoppá, egy módszer, amivel célba érhetek."!. Ezért nagyon résen kell lenni, hogy mikor-miért-miben engedünk.

De mi a helyzet az öleléssel, a testi kontaktussal, a babusgatással? Van,amikor csak ez segít.

Ha a hisztiző csemetét így nyugtatjuk meg, akkor ez is megerősítésnek számít. "Hoppá, egy módszer, amiért extra szeretetrohamban részesülök"- gondolja a kisember. Mi tehát a teendő? Kerüljük el ezt is? Így van ez valóban?Minden esetben? Hiszen sokszor érezzük, hogy ez lenne az egyetlen mód, amivel meg tudjuk nyugtatni a kis lázongót.

A magam részéről nyugodt szívvel tudom tanácsolni, hogy : csak rajta! Az előző bejegyzésben érintettem már, hogy a hisztiző gyermek maga is szenved. Szüksége van a segítségünkre, és ha szelíd csitítgatással, ölbevétellel a szenvedését meg tudjuk szüntetni: akkor tegyük azt.

Az érzelmi-indulati élet szabályozatlansága, a várni-nem tudás, az énközpontúság: mind-mind a kisgyermekkor jellemzője. Az érzelmi biztonságban, melegségben növekvő gyermekre ugyanúgy jellemző, mint kevésbé szerencsés kis társaira. Mert természetes velejárója a fejlődésnek. Ha gyermekünket szeretetben neveljük, akkor sokszor, nagyon sokszor van része spontán szeretetmegnyilvánulásokban, babusgatásban, ölbevételben. Nem fogja szükségét érezni annak, hogy hisztizést kezdeményezzen, csak azért, hogy utána szeretgessék.  Vagyis: ne féljünk: íly módon nem fogjuk megnövelni a hiszti gyakoriságát, erősségét. (Ha azonban ilyen szeretetmegnyilvánulásokban spontán módon ritkán részesítjük, valamint hisztijét minden esetben babusgatással szereljük le: akkor a gyermek meg fogja tanulni, hogy megéri felhergelődni.)

Fontos megjegyzések a végére:

- tudatosítsuk magunkban, hogy ez a nehéz korszak átmeneti (még akkor is, hogy ha jó hosszú ez az átmenet). Intenzitása a negyedik életévben folyamatosan csökken!

- bocsássunk meg magunknak, hogy ha elveszítjük a fejünket!

-a hisztiző gyermeknek sohasem az a célja, hogy minket idegesítsen. Belekerül érzelmei-indulatai örvényébe és ettől nagyon szenved. Segíteni kell neki.

-a legfontosabb gondolat amit többször említettem már: Minden gyermek, minden szülő, minden egyes helyzet és pillanat egyedi. De egy idő után rá fogunk érezni arra a megoldási módra, amivel legtöbbször célba érhetünk csemeténknél.

Hisztikezelés kicsit másképp

Saját tapasztalataim, utánaolvasás, némi kútfő és sok-sok utánagondolás után ki szeretném egészíteni néhány gondolattal a hiszti kapcsán leírtakat.

Rendben van az, hogy a hisztiző viselkedést figyelmen kívül hagyjuk, de előtte az érzelmeit nyugtázni kell. el kell ismerni. Nem viselkedhetünk úgy, mint ha nem létezne.  (nem veszünk róla tudomást--> számára olyan mint ha megszűnne létezni.) A felszínen megjelenő viselkedéstől el lehet határolódni, be lehet ismerni, hogy "ezzel nem tudunk mit kezdeni". De a viselkedést mindig a mögötte meghúzódó érzelmek váltják ki. Az érzelmek visszatükrözése után jöhet tehát csak annak jelzése, hogy viselkedésével nem tudunk (nem lehet!) azonosulni.

"Látom, hogy most nagyon dühös vagy, nagyon haragszol és ez nagyon rossz neked. Nekem is nagyon rossz, mert így nem tudok neked segíteni, nem tudunk beszélgetni és együtt játszani. Ha megnyugszol együtt kitalálunk valamit."


Ha teljesen egyértelmű, hogy a hisztit mi váltotta ki, akkor arra közvetlenül is tudunk reagálni. Fontos, hogy alternatívát kínáljunk neki. Ha olyan dologról van szó, ami nem egy kőbe vésett muszáj abból pedig lehet engednünk is kicsit.

"Látom, hogy most nagyon dühös vagy, nagyon haragszol és ez nagyon rossz neked. Szeretnél még tovább játszani a lépcsőn, de már későre jár. Még egyszer felugrálhatsz rajta és utána abba kell hagynod. Ha most elkezdjük a készülődést, akkor még egy mesét el tudok mondani az ágyban. Na melyik legyen az? legyen a múltkori a kismackóról?"

Ha nyugodtak, de legalábbis határozottak tudunk lenni és képesek vagyunk ezt akár többször is elmondani (hátha nem hallja a saját visításától), akkor legtöbbször célba tudunk érni. Legtöbbször. Mert minden szituáció, minden gyermek, minden egyes pillanat egyedi. Ám nem szabad feladni, mindenki rátalál arra a módszerre, amellyel legtöbbször célt fog érni.


Fontos kiegészítés,hogy ha életünk viszonylag kiszámítható ritmusban zajlik,a gyermek napjai napirend köré szerveződnek,ha lehetősége van nemcsak színes programokra hanem csendes nyugodt játékre,elmélyedésre és alvásmennyisége is az igényének megfelelő: akkor máris sokat tettünk azért,hogy a hisztik intenzitását,gyakoriságát csökkentsük.
A kiszámíthatóság,ritmus fontosságát egy külön bejegyzésben fogom kibontani.