2014. szeptember 1., hétfő

Következetesség vs kongruencia

Lépten nyomon azt olvashatjuk, hogy a gyereknevelés terén fontos a következetesség, és valószínűleg lépten nyomon azt tapasztaljuk, hogy kudarcot vallunk ebben .  Még önmagunkhoz képest sem vagyunk következetesek, és ott a plusz elvárás is, miszerint a felelős szülőpár egymáshoz is igazodik a nevelési elvekben.
Nem a legalapabb elvekről van szó, mint például ne üsd meg a másikat, ne beszélj csúnyán stb...ebben egyetértenek a gyermeket körülvevő felnőttek és ezekről a dolgokról mi magunk is stabil véleménnyel rendelkezünk.  De van szàmtalan más dolog, amiben nem tudjuk véghezvinni a következetesség "küldetését".
Fáradtan, idegesen, feszülten, szomorúan máshol van a tűréshatárunk mint jó hangulatban, jókedvűen. Ami egyik esetben zavar a gyermekünk viselkedésében azt  a másik esetben esetleg észre sem vesszük.
Valami fontos dologra koncentrálva, vagy álmunkból felverve hajnalok hajnalán például zavarhat minket kislányunk dalolása, amit máskor büszkén hallgatunk sőt esetenként mi kérjük meg a dalos bemutatóra. Ugyanaz a viselkedés helyzettől függően hol elfogadott, hol nem.
Mitöbb ami, az egyik félnek elfogadható, vagy még-éppen- belefér- viselkedés az nem feltétlenül elfogadható a szülőpáros másik tagjának.  Ha megbeszélik, hogy mégis egyformán reagálnak akkor az egyik reakció nem lesz őszinte, és a  gyermek ezt érzi. A ténylegesen kommunikált és a mimikában, gesztusokban, hangszínben megjelenő tartalom különbségét a gyermekek észreveszik. Az " ahogy mondjuk"  számukra nagyobb jelentőségű mint az " amit mondunk". Az eltérés pedig feszültséget kelt bennük...játszmák kiindulópontja is lehet.
Ami ehelyett igazán számít az az, hogy hitelesen tudjuk közvetíteni, hogy az, amit mondunk meggyőzödésünkből fakad és érzéseinkkel összhangban van! Ettől nem fognak megzavarodni, mert már az egészen kicsi gyerekeknek is kihegyezett az érzelmi antennájuk: reagálnak a felnőtt hangulatára, illetve valójában arra reagálnak! És akkor amúgy is hiába hangoztatjuk az ellenkezőjét.
A hitelesség nemcsak a hétköznapi életben fontos, a mindennapi nevelési helyzetek láncolatában, a gyakorlatban. Hanem magában a felnőtthöz való viszonyulásban és a személyiségformálásban is. Így fogja ugyanis megtanulni a gyermek,  hogy apa és anya azt mondja amit érez, lehet bennük bízni, számítani rájuk és talán akkor érdemes felvállalni a saját érzéseimet is!
A bejegyzés alapgondolatát dr. Thomas Gordon egyik írása ihlette. ( PET: Szülői Eredményesség tréning)

2014. május 26., hétfő

Vakáció

Sokak örömére végre itt van a várva várt pihenés! Lezajlottak az utolsó vizsgák is, mind a kisebbeknek, mind a nagyobbaknak. A megérdemelt pihenés időszaka ez. Az év végére nem csak az iskolások, hanem az egészen kicsik is kifáradnak. Elsőre lehet,hogy  furcsának tűnik az a gondolat, hogy az óvodások is elfáradnak az év végére; hiszen egész nap csak játszanak. Ne feledjük azonban, hogy még az egész napos játék során is folyamatosan alkalmazkodni kell másokhoz ami nagyon leterheli a kicsiket (is).

Iskolások
A felső tagozattól v akár korábban is) - amennyiben erre lehetőségünk nyílik- küldjük táborba a gyermeket. Ez kitűnő lehetőség az énhatékonyság, az önállóság megtapasztalására, emellett kitűnő szórakozási lehetőség. Első alkalommal rövid időtartamú táborba küldjük a gyermeket, hogy megszokja a szülőktől való távollétet. Az elválást megkönnyíti, hogy ha nem egyedül, hanem ismerőssel, baráttal együtt táborozik. Szerencsés, hogy ha előzményként (vagy hogy ha nem a táborozást választjuk ,akkor alternatívaként) lehetőséget teremtünk arra ,hogy gyermekünk barátainál aludjon, a kertben felállított sátorban táborosat játsszon stb...Ezek mint az önbizalom erősítésének lehetőségei.


Pótvizsga
Előfordul azonban, hogy a vakációnak nem tud teljes szívvel örülni a diák: pótvizsgáznia kell és ez beárnyékolja az egész nyarat.
Felmerül a kérdés, hogy mennyit és hogyan tanuljon?
A bukás kudarcélmény, annak az érzése, hogy nem vagyok elég jó.
Ezt az érzést nem könnyű elviselni. Szülőként a legfontosabb feladat az érzelmi támogatás: készen állni a beszélgetésre, (hogy ha ő is akarja,) és megérteni az érzéseit. A mellett, hogy negatív érzéseit megértjük, hangsúlyozni kell azt, hogy ez egy ideiglenes állapot, ami az életének egy bizonyos szeletkéjére igaz ebben a bizonyos periódusban.: ne engedjük, hogy megragadjon a negatív érzésekben. A jövőre kell irányítani a figyelmét, át lehet beszélni (ha igény van rá), hogy mit és hogyan lehetne másképp?
A nyarat elsődlegesen a feltöltődésre kell használni ebben az esetben is. (Ill. ebben az esetben főleg!) Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gyermek sikerélményekhez jusson bármilyen területen. Például lehetőséget adni egy új ételféleség elkészítésére, egy ritka virág gondozását rábízni stb....
Hiába különbözik ez a tanulástól, mégis van egy fontos hasonlóság ezekben a helyzetekben: a személy aki végzi ezeket a tevékenységeket az ugyanaz!!És a jól megérdemelt dicséret a személyiség egészét árasztja el!
Ezzel lehet megalapozni a vizsgára való konkrét tanulás hatékonyságát és sikerét.

A tényleges felkészülést elegendő augusztus hónap elején elkezdeni, akkor is, hogy ha esetleg több tárgyból szükséges a tanulás. Hatékonyabb a felkészülés (főleg a nagy melegben) a reggeli, valamint a késő délutáni esti órákban. Szerencsés ha (két vagy több) részletben tanul a gyermek, a reggel tanultakat este átismétli. Ha úgy érezzük, hogy szükség van rá, (és megtehetjük)akkor  fogadhatunk mellé felkészítő tanárt. Ha tehetjük, kerüljük el azt, hogy mi szülők korrepetáljuk a gyereket. Ez mindenképpen feszültségforrás.

A fentebb leírtak alkalmazhatók akkor is, hogy ha nem kell pótvizsgára készülni, de olyan év végi jegy született, amivel elégedetetlen a gyermek és szüksége van egyfajta biztonságérzetre a tekintetben, hogy jövőre jobban fog teljesíteni.





Az ovisok
Minden óvoda bezár 2-3 hétre a nyáron, de a zárás alatt is csökkentett létszámmal, összevont csoportokkal működnek. A szülők részéről sokszor nagy szervezést igényel a nyári gyermekfelügyelet megoldása. A nagyszülők segítsége felbecsülhetetlen, de nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség.
Sok szülő aggódik, a nyári megváltozott óvodai körülmények miatt. Ha a gyermek a megszokott óvodai környezetben és az általa -legalább  látásból ismert- pedagógusokkal van, valamint saját csoportjába járó gyerekkel is találkozik akkor megszokja a változást. Lehet, hogy kell egy kis idő az alkalmazkodáshoz, de az, hogy a helyzetben vannak ismerős elemek (helyszín, személyek, játékok, tárgyak) megkönnyíti az alkalmazkodást. Általában valamivel nehezebb a helyzet akkor,  amikor a saját ovi zárva tartásakor másik óvodába kell járni a gyermeknek. Ebben a helyzetben is van azonban ismerős elem: a saját óvodából ismert gyerek(ek).
A szülő azzal segít a legtöbbet, hogy ha határozottságával "üzeni", hogy ez egy "muszáj" helyzet. Ha a gyermek éri a bizonytalanságot, akkor minden által ismert eszközzel tiltakozni fog. Tudni kell, hogy a gyerekek sok mindent elfogadnak, hogy ha érzik azt, hogy a szülő sem kedvtelésből, hanem muszájból cselekszik és elhatározása végleges.


A nagyszülőknél
Szinte nincs olyan nagyszülő, aki ne kényeztetné el unokáit. "Én csak szeretem őt, a nevelés a szülők dolga!"
Ez ellen nincs mit tenni, és nem is kell. Ha a nagyszülőkre bízzuk gyermekünket, fogadjuk el, hogy bizony ez is benne lesz "a pakliban".Érdemes azonban főbb kérdésekben előre egyeztetni.Az nem szerencsés, hogy ha a számunkra különösen fontos helyzetekről szögesen eltérően vélekedünk. Itt is érvényes azonban az, hogy ha a szülő szelíden, de megingathatatlanul továbbra is az eddigi szabályokat alkalmazza, akkor a gyermek elfogadja és megérti, hogy ez mamáéknál így van, de otthon másképpen. Az egyeztetésnek akkor van különösen nagy szerepe, ha egy háztartásban él a család a nagyszülőkkel. Az ellentétes elvárások könnyen össze zavarhatják a kisgyermeket, ugyanakkor lehetőséget nyújtanak a felnőttel kijátszására és összeugrasztásukra is.




Egyéb megoldások
Ha a gyermekfelügyeletet mi szülők nem tudjuk megoldani áthidaló megoldásként a barátok, ismerősök, szomszédok is szóba jöhetnek. Itt a legfontosabb elem, hogy gyermekünk mennyire ismeri őket, mennyire szeret velük lenni. A gyermekfelügyelet átvállalása nagy segítség a családnak, és nagy felelősség annak aki elvállalja.Az a legszerencsésebb, hogy ha az adott családnál szintén vannak gyermekek. Ennek előnye a gyermek szempontjából egyértelmű; a szülő szempontjából pedig azért előnyös, mert így a viszonzás lehetősége is könnyebb.

Napjainkban egyre többször találkozunk a "barter" kifejezéssel és tapasztaljuk, hogy sokan barter alapon intézik mindennapi dolgaikat. Mit is jelent ez? Cserén alapuló kereskedelmet. A fodrásznak a hajnyírásért levágom a füvet. Megfőzöm a szomszédnak az ebédet, egy óra kutyasétáltatásért cserébe stb. Egy óra korrepetálásért kigazolom a kiskertet stb..
A mai világban a megélhetés egyre nehezebbé válik, a fizetések minden egyes forintjának meg van a helye a családi költségvetésben. Néha csak barter alapon oldható meg a magántanár, a gyermekfelügyelet stb.




Nagycsoport előtt, iskola előtt
Mostanság egyre jobban teret hódít az a nézet, hogy nyáron gyakorolni, fejleszteni kell a gyerekeket, hogy a nagycsoportban majd jól tudjanak teljesíteni és biztosan iskolaéretté váljanak. A gyakorlás teszi a mestert jelmondattal maximálisan egyetértek de ez az alapigazság ebben a helyzetben nem alkalmazható. Az iskolaérettség  -csakúgy mint minden egyéb érési folyamat- természetes, egyéni ütemben alakul ki, a tapasztalatok hatására. A fejlődéshez teljesen elegendő, ha a gyermek éli az életét: játszik, kérdez, kíváncsiskodik, futkározik, hintázik, rajzol, fest, gyurmázik, bújócskázik  stb...hiszen mindezek tapasztalatok, melyek az éréshez szükséges alapanyagot biztosítják. Ha séta közben -például- elmondjuk, hogy "nézd csak jobbról jön a szép piros autó" már megtettünk mindent ami az irányok megértésének rögzüléséhez szükséges.
Amit tehát a gyermek kedvteléssel űz, az válik legjobban a hasznára. Természetesen ha szakember javasolja a külön fejlesztést akkor az valóban szükséges!
Akkor sem kell elkeserednünk, ha az óvónő arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermek egy kicsit el van maradva a többiektől valamilyen területen. (például mozgás) Észben kell tartanunk hogy minden gyermek egyéni tempóban fejlődik és  nagymértékű fejlődés megy végbe általában a nyári hónapokban.

2014. március 10., hétfő

Egyszerűbb gyermekkor

Ebben a bejegyzésben Kim John Payne Egyszerű gyermekkor című könyvét szeretném ismertetni. A könyv alapgondolata,hogy a saját és gyermekünk életét egyszerűsítve lelkileg kiegyensúlyozottabbá, egészségesebbé válhatunk, gyermekünk biztonságérzete pedig megnövekszik.
Az egyszerűsítés azért szükséges,mert az életünkben mindenből " túl sok" van. A " túl sok" pedig túlingerlést,zaklatottságot,a belső egyensúly felborulását okozza. Túl sok lehet a játékszer,a ruhamennyiség,túl gazdag az ételkínálat,felfokozottak az ízek,túl sok a program és a szórakozási lehetőség. Amiből kevés van: az az idő. Ezért amit csak tudunk igyekszünk belezsúfolni egy- egy napba. A napok rohanásában kevés az idő a megállásra, az elmélyülésre,csendességre. A felfokozott tempó negatív hatásait ellensúlyozni, enyhíteni lehet az ismétlődő ritmusok, a napirend nyújtotta biztonsággal és kiszámíthatósággal.
A könyv szisztematikusan sorra veszi az egyszerűsítés lehetőségeit az élet különböző területein, számos gyakorlati segítséget nyújtva. Nézzünk néhány példát:


- a túl sok játék blokkolja a fantáziatevékenységet, telítődést okozhat. A sok játék a teret is szűkíti, megbonthatja a helyiség harmóniáját. A szerző javasolja néhány kedvenc játékszer szem előtt hagyását és  a  többi nem látható helyen való tárolását. Az elől hagyott játékkészlet időnként igény szerint változtatható, csere-alapon : ha egyet előveszünk, akkor egy másik kerül vissza a tárolóba.

" Ahogy csökkentjük gyermekeink játékszereinek mennyiségét, úgy fokozzuk figyelmüket és az elmélyült játékra való képességüket."

- az ízek egyszerűsítése:
Napjainkban a családok nagy részére igaz, hogy túl sokat fogyasztanak ( túl széles a választék), túl gyorsan ( gyorsételeket esznek, sokszor menet közben ). Az ételeket ízfokozókkal teszik az ízesnél is ízesebbé. Testünknek- lelkünknek is jót tesz ha az egyszerűbb, harmónikusabb ételek mellett tesszük le a voksot.

"Az elhalmozottság érzése gyerekeknél különösen nagy eséllyel válhat a rossz étkezési beidegződések és az étellel kapcsolatos élethossziglani problémák forrásává."


- a gyermek időbeosztásának egyszerűsítése:
A tevékenységek( iskola, óvoda, házimunka, társasági élet) mellett ugyanolyan fontos a pihenés (" lógalábalóga":), amikor csak bambul), és a kreatív időtöltés ( amikor szabadidejében feloldódik egy játékban, amikor a hobbiját űzi).  Fontos, hogy észben tartsuk, hogy gyermekünk számára mindhárom dolog egyforma jelentőséggel bír!

" A leállás nélküli aktivitás- akárcsak a gyökérzet nélküli növény- hosszú távon nem életképes."





Képzeljük magunk elé ahogy kisgyermekünk séta közben számtalanszor megáll szemlélődni. Mindenre kíváncsian, befogadásra készen. Számára ez a megismerésnek, a tapasztalatszerzésnek a természetes módja. Ő így él. Így élne, ha nem késztetnénk állandóan rohanásra. Így élné meg " gyermekségét" a maga teljességében, és így válna képessé majdan a felnőttsége megélésére is.

2014. február 24., hétfő

Apa csak egy van

Elöljáróban gyorsan megjegyzem, hogy a címet nem szó szerint kell érteni. Inkább az (édes)apa jelentőségére szeretnék utalni vele. Az anya-gyerek kapcsolat fontosságáról lépten-nyomon hall az ember, ezt a képet szeretném egy kicsit árnyaltabbá tenni.

A férfi modell jelenléte a családban nemcsak a kisfiúknak fontos, hanem ugyanúgy a kislányoknak is. A kisfiúknál "az olyan akarok lenni, mint az Apa" gondolat megfogalmazása az érzelmi azonosulást jelenti az alapvető férfiúi magatartással. Lányoknál az Apa figurájának is fontos szerep jut a női viselkedésminták elsajátításában. Egyszerűsítve: Őt akarja először "elcsábítani" :érte tanulja meg  és rajta gyakorolja a nőies viselkedésformákat. (Az ártatlanul tágra nyílt bociszemek is főként az Apánál érnek célt:-D)

A férfi és a női magatartásminták rendkívül színesek és változatosak: csak azzal, hogy éljük életünket, tesszük a dolgunkat: mintául szolgálunk a benyomásokat szivacsként magába szippantó kicsiknek. Alapvető viszonyulásokat, mozdulatokat vesznek át tőlünk. Ebben a folyamatban Apának is fontos szerepe van. A férfi szeretni is máshogy szeret: a szeretet másmilyenségének megtapasztalása is  fontos.


Azt tartják, hogy míg az (édes)anya érzelmileg vezeti be gyermekét a világba, addig az (édes)apa intstrumentálisan teszi ezt. Mit is jelent ez? Későbbi kapcsolataink kialakításának képességét befolyásolja legelső kapcsolati mintánk: az anyával való kapcsolat. Az anya által nyújtott érzelmi bázisra épülnek kapcsolataink. Ám, ezt az érzelmi bázist az édesapa ugyanúgy képes kialakítani, amennyiben ő kerül (bármilyen oknál fogva) az elsődleges gondozó szerepébe!
Az édesapa a racionális oldal: a praktikus intelligencia: a célok, módszerek repertoárját tőle lesi el (főként) a gyermek. (Az instrumentális szó célirányút jelent) Már az egészen kisfiúknál is hangsúlyozott az instrumentális viselkedés,ez tehát alapvető viszonyulásbeli eltérés a két nem között, melyet megszilárdít a szülői viselkedés megfigyelése.
Egy héthónapos kisfiú és az akkor 11 hónapos kislányom viselkedésének megfigyelése:
A kisfiúnak a tárgyak állnak a figyelem középpontjában, tevékenysége célirányos, a tárgyak megszerzésére, a környezet feltérképezésére irányul.Kislányomnál viszont fontosabb a kapcsolatfelvétel: figyelme fókuszában a másik baba áll, kontaktust kezdeményez a kisfiúval. A környezet és a tárgyak szerepe másodlagos.Persze ez nem mindig történik így. A "fiús" viselkedésre neki is szüksége van, és ezt be is veszi a repertoárjába, főként az apjával való együttlét hatására.


Apa annyi mindent másképp csinál,máshogy tart,máshogy fürdet,másmilyen játékokat tud,másmilyen vicceket,vele minden máshogy jó. -gondolja a gyermek.


(nem értem,hogy miért nem képes jobban odafigyelni, miért nem tartja be amit megbeszéltük a nevelési elveinkről..- gondolja az Anyuka. Hát igen,mint ha egy másik bolygóról érkeztek volna ezek a férfiak😊)
A nevelési elvek tekintetében nehéz és nem is kell a teljes következetességet célul kitűzni. Ahogy a Faber- Mazlish szerzőpáros megjegyzi Beszélj úgy, hogy érdekelje,hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvében: személyiségtípustól, pillanatnyi hangulattól,az aznapi teendők esetlegesen hosszú sorától és még ezer mástól.
Attól eltekintve,hogy a szülők személyisége,elvei is különböznek; az adott viselkedés kapcsán tanusított tűrőképességük is ingadozik.
Egyfajta minta azonban rendszerint körvonalazódik:


"Apával olyasmit is lehet játszani,amit Anya nem szeret. Például pörgetőset...Rá lehet venni a kergetőzésre...veszedelmes tornamutatványokra. De Apa sem ért mindenhez. A ruhákhoz nem sokat ért. Egy Apuka mindenre tudja a választ vagy majdnem mindenre. Egy apuka igazi kincs." (Bartos Erika : Anna,Peti és Gergő: Apamese. )











Pár szó a "csonka" családról:

Nem igazán szeretem ezt az elnevezést, mert akaratlanul azt sugallja, hogy egy ilyen rendszer nem működhet jól. Hiszen sérült, valami alapvető hiányzik belőle. Ez igaz, de még egy ilyen rendszer is működőképes, mi több jól működő is tud lenni. A legfontosabb dolog ebben a nehéz helyzetben annak tudomásulvétele, hogy nem lehet egyszerre két szerepet képviselni. A szülő akkor lesz hiteles, és akkor segít legtöbbet gyermekének hogy ha önmagát adja. A szűkebb-tágabb környezetben a hiányzó férfi vagy női viselkedésformákra, viszonyulásra úgyis számtalan példát lát  a  gyermek.




2014. február 3., hétfő

"Nem adom"-korszak

A kétéves kor felé közeledve sokszor hallja a szülő a "nem adom" felkiáltást és tapasztalja, hogy gyermeke féltőn magához vonja játékát. Óvja, kezéből ki nem adja. Tiltakozik, hogy ha arra kérjük, hogy játékát adja oda másoknak is. Sokszor előfordul az is, hogy bár az adott játék nem kell neki: de amint valaki leveszi azt pl. a polcról, akkor rögtön megindul a harc. -Mint ahogy ebben a korban sok mindent- ezt a harcot is teljes intenzitással élik meg. Egész testük megfeszül, kipirosodnak és teljes erőbedobással "küzdenek".
A legfontosabb, hogy tudatosítsuk, hogy ez nem irigység!. A kisgyerekek kedves tárgyaikat nemcsak önmagukhoz tartozónak vélik hanem azt gondolják: " A tárgyaim amit szeretek, az ÉN MAGAM vagyok. Ha valaki akár csak egy pillanatra elveszi, akkor ENGEM, saját mivoltomat sérti meg. Nem a játékért küzdök, hanem SAJÁT MAGAMÉRT. Természetesen a gyermek ezt magának nem tudja megfogalmazni. "Csupáncsak" megéli.
A játék körül kialakuló konfliktusok tehát az én erősségének jelzői és nem az irigységé! Máshonnan nézve: a játékaiért soha nem küzdő, azokat átengedő gyermek sem jószívű. Ez a fajta magatartás inkább az én gyengeségére vall.
Két fontos kérdés merül fel a témával kapcsolatban: meddig is tart ez a korszak? Hogyan viselkedjünk az említett helyzetekben?
Az első kérdésre könnyebben adható válasz: egész óvodáskoron végighúzódik az az énfejlődési szakasz, de egyre csökkenő intenzitással. Ahogy a gyermek tapasztalati köre bővül, ahogy a számára fontos személyek viselkedését megfigyeli hasonló helyzetekben; ahogy értelmi képességei fejlődnek és érzelmi-indulati élete egyre inkább kontrollálhatóvá válik : úgy alakul át az enyém-tied konfliktus is. " Ha nem játszom vele, kölcsönveheti, attól még az enyém marad." Sőt: " játszom vele, de odaadom neki, hadd örüljön!". Egyre inkább megjelennek a szó szoros értelemben vett jószívűségnek az aktusai.


A második kérdésre nehezebb választ találni. Nem helyes, hogy ha a kialakult konfliktushelyzetet mindig úgy próbáljuk megoldani, hogy a gyermekünket "leállítjuk" és tárgyának átadására késztetjük. (Esetleg az "irigy kutya!" felkiáltással tarkítva.) Az sem helyes ugyanakkor, hogy ha éppen az ellenkezőjét tesszük és minden esetben hagyjuk, hogy megtartsa játékát. (Bár kevésbé káros, mint az ellenkező véglet.)
A legjobb egyfajta fele-fele arányra törekedni. (Természetesen nem úgy, hogy húzzuk a strigulákat: most megengedem neki, legközelebb pedig nem.)


A fentebb leírtak nem azt jelentik, hogy nem képviselhetjük saját elveinket,elgondolásainkat. Ha a tulajdonhoz való jog elvét tartjuk fontosnak, akkor közvetítsük azt. Ha a másiknak való kölcsönadás örömét hangsúlyoznánk inkább,ám legyen.
A lényeg,hogy a meggyőződésünk kifejezése mellett a döntést a gyermekre bízzuk ahányszor csak lehetséges. A szituációk változatosak,hol ezt hol azt,hol azt tartanánk felnőttszemmel helyénvalónak. A gyermek is több tényezőtől függően változatosan reagál az add-ide-a-játékodat szituációra.
Lépjünk ki a szituációból ha lehet és hagyjuk dönteni. A háttérbehúzódásról,egy külön bejegyzésben szót fogok még ejteni.



Egy kis kiegészítés:
Ez a szakasz intenzívebb lehet olyan gyermekeknél,akiknek testvérük van,főként ha a köztük lévő korkülönbség kicsi.
Ilyenkor ugyanis még azelőtt szembesül a birtoklással kapcsolatos szituációkkal,mielőtt a gyermeki egocentrikus szemléletmód ereje csökkene. Más szavakkal: még nem elég érett ahhoz,hogy a másik szempontjából is lássa az eseményeket, valamint az énfejlődés folyamatának a legelején tart.




Egy kis sajátélmény: 3 éves kislányommal a játszótéren játszunk. Ő motorral érkezett,amit le is parkolt a tágas játszótér egyik sarkában. Egyedül vagyunk,már egy jó ideje önfeledten játszik, eszébe sem jut a motor. Ám amikor kinyílik a kapu (két kislány érkezik),akkor vágtatni kezd a motor felé, rápattan és motorozik kicsit. Pedig a csúszdázásban nagyon benne volt éppen és a motor senkit sem érdekelt.De fontosnak érezte ezt a nagy rohanást.Hogy mindenki lássa, ki az úr a házban. Hogy kijelölje a határokat.

2014. január 20., hétfő

Babusgatás vs hiszti

Ha a hisztiző gyerek eléri amit akar (pl. megkapja a plusz csokit a közértben) akkor hisztiző viselkedése megerősítődik. Rájön: " hoppá, egy módszer, amivel célba érhetek."!. Ezért nagyon résen kell lenni, hogy mikor-miért-miben engedünk.

De mi a helyzet az öleléssel, a testi kontaktussal, a babusgatással? Van,amikor csak ez segít.
Ha a hisztiző csemetét így nyugtatjuk meg, akkor ez is megerősítésnek számít. "Hoppá, egy módszer, amiért extra szeretetrohamban részesülök"- gondolja a kisember. Mi tehát a teendő? Kerüljük el ezt is? Így van ez valóban?Minden esetben? Hiszen sokszor érezzük, hogy ez lenne az egyetlen mód, amivel meg tudjuk nyugtatni a kis lázongót.
A magam részéről nyugodt szívvel tudom tanácsolni, hogy : csak rajta! Az előző bejegyzésben érintettem már, hogy a hisztiző gyermek maga is szenved. Szüksége van a segítségünkre, és ha szelíd csitítgatással, ölbevétellel a szenvedését meg tudjuk szüntetni: akkor tegyük azt.
Az érzelmi-indulati élet szabályozatlansága, a várni-nem tudás, az énközpontúság: mind-mind a kisgyermekkor jellemzője. Az érzelmi biztonságban, melegségben növekvő gyermekre ugyanúgy jellemző, mint kevésbé szerencsés kis társaira. Mert természetes velejárója a fejlődésnek. Ha gyermekünket szeretetben neveljük, akkor sokszor, nagyon sokszor van része spontán szeretetmegnyilvánulásokban, babusgatásban, ölbevételben. Nem fogja szükségét érezni annak, hogy hisztizést kezdeményezzen, csak azért, hogy utána szeretgessék.  Vagyis: ne féljünk: íly módon nem fogjuk megnövelni a hiszti gyakoriságát, erősségét. (Ha azonban ilyen szeretetmegnyilvánulásokban spontán módon ritkán részesítjük, valamint hisztijét minden esetben babusgatással szereljük le: akkor a gyermek meg fogja tanulni, hogy megéri felhergelődni.)


Fontos megjegyzések a végére:

- tudatosítsuk magunkban, hogy ez a nehéz korszak átmeneti (még akkor is, hogy ha jó hosszú ez az átmenet). Intenzitása a negyedik életévben folyamatosan csökken!

- bocsássunk meg magunknak, hogy ha elveszítjük a fejünket!

-a hisztiző gyermeknek sohasem az a célja, hogy minket idegesítsen. Belekerül érzelmei-indulatai örvényébe és ettől nagyon szenved. Segíteni kell neki.

-a legfontosabb gondolat amit többször említettem már: Minden gyermek, minden szülő, minden egyes helyzet és pillanat egyedi. De egy idő után rá fogunk érezni arra a megoldási módra, amivel legtöbbször célba érhetünk csemeténknél.

2014. január 6., hétfő

Hisztikezelés kicsit másképp

Saját tapasztalataim, utánaolvasás, némi kútfő és sok-sok utánagondolás után ki szeretném egészíteni néhány gondolattal a hiszti kapcsán leírtakat.

Rendben van az, hogy a hisztiző viselkedést figyelmen kívül hagyjuk, de előtte az érzelmeit nyugtázni kell. el kell ismerni. Nem viselkedhetünk úgy, mint ha nem létezne.  (nem veszünk róla tudomást--> számára olyan mint ha megszűnne létezni.) A felszínen megjelenő viselkedéstől el lehet határolódni, be lehet ismerni, hogy "ezzel nem tudunk mit kezdeni". De a viselkedést mindig a mögötte meghúzódó érzelmek váltják ki. Az érzelmek visszatükrözése után jöhet tehát csak annak jelzése, hogy viselkedésével nem tudunk (nem lehet!) azonosulni.

"Látom, hogy most nagyon dühös vagy, nagyon haragszol és ez nagyon rossz neked. Nekem is nagyon rossz, mert így nem tudok neked segíteni, nem tudunk beszélgetni és együtt játszani. Ha megnyugszol együtt kitalálunk valamit."


Ha teljesen egyértelmű, hogy a hisztit mi váltotta ki, akkor arra közvetlenül is tudunk reagálni. Fontos, hogy alternatívát kínáljunk neki. Ha olyan dologról van szó, ami nem egy kőbe vésett muszáj abból pedig lehet engednünk is kicsit.

"Látom, hogy most nagyon dühös vagy, nagyon haragszol és ez nagyon rossz neked. Szeretnél még tovább játszani a lépcsőn, de már későre jár. Még egyszer felugrálhatsz rajta és utána abba kell hagynod. Ha most elkezdjük a készülődést, akkor még egy mesét el tudok mondani az ágyban. Na melyik legyen az? legyen a múltkori a kismackóról?"

Ha nyugodtak, de legalábbis határozottak tudunk lenni és képesek vagyunk ezt akár többször is elmondani (hátha nem hallja a saját visításától), akkor legtöbbször célba tudunk érni. Legtöbbször. Mert minden szituáció, minden gyermek, minden egyes pillanat egyedi. Ám nem szabad feladni, mindenki rátalál arra a módszerre, amellyel legtöbbször célt fog érni.


Fontos kiegészítés,hogy ha életünk viszonylag kiszámítható ritmusban zajlik,a gyermek napjai napirend köré szerveződnek,ha lehetősége van nemcsak színes programokra hanem csendes nyugodt játékre,elmélyedésre és alvásmennyisége is az igényének megfelelő: akkor máris sokat tettünk azért,hogy a hisztik intenzitását,gyakoriságát csökkentsük.
A kiszámíthatóság,ritmus fontosságát egy külön bejegyzésben fogom kibontani.